
A Let’s do it Romania! a legnagyobb olyan önkéntes projekt országszerte, melynek célja, hogy egyetlen nap alatt kitakarítsák az országot. Maros megyében mintegy 2700 önkéntes vett részt az akcióban.
2012. május 14., 14:232012. május 14., 14:23
2012. május 14., 14:322012. május 14., 14:32
Ebben az évben május 12-én, szombaton vonultak ki először az önkéntesek a megjelölt pontokhoz, és szedtek össze több tonna hulladékot az erdőkből, mezőkről, folyók és patakok medréből. Maros megyében mintegy 2700 önkéntes vett részt az akcióban, azaz ragadott szemeteszsákot, és vonult ki a természetbe, hogy összeszedje a hulladékot. Országszerte közel 250 ezer zsák szemét gyűlt össze. Máramaros megyében csatlakoztak a legtöbben az akcióhoz, itt mintegy 11 ezer önkéntes vett részt a takarítási akcióban.
A Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség közleménye szerint a hivatal huszonegy alkalmazottja vonult ki szombaton a Bodoni erdőbe, illetve a Meggyesfalvi negyed környékére, hogy megtisztítsák azokat. Főként háztartási hulladékot – üvegeket, papírt, műanyapalackokat, fémtárgyakat és élelmiszerhulladékot – szedtek össze, de az út szélén találtak negyven darab szeméttel teli zsákot is, amelyeket valószínű azért helyezett el ott valaki, hogy a helyi köztisztasági vállalat alkalmazottjai elszállítsák azokat – áll az ügynökség közleményében.
Az egynapos akcióra immár harmadik alkalommal került sor Romániában. Továbbra is kérdés marad ugyan, hogy a projekt megoldást kínál-e az ország szemétproblémájára, ám az biztos, hogy nagyban hozzájárul a társadalmi passzivitás leküzdéséhez.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!