Iskolakezdésre kész lesz a „kicsi refi”

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Varázspálca nem volt, így kitartó, szakértői munka eredményeképp újult meg a marosvásárhelyi református egyházak által visszakapott Szentgyörgyi utcai ingatlan. Pár éve még a Maros Művészegyüttes székháza volt, ősztől azonban a Marosvásárhelyi Református Kollégium előkészítő osztályosai  népesítik majd be.

Simon Virág

2013. augusztus 19., 14:532013. augusztus 19., 14:53

2013. augusztus 19., 15:112013. augusztus 19., 15:11

A Maros Művészegyüttes táncosai, zenészei által próbateremként, a művészeti líceum diákjai által műhelyként használt épületet pár éve kapták vissza a marosvásárhelyi református gyülekezetek. Akkorra az épület tetőszerkezete részben beomlott, a termek beáztak, az udvar elhanyagolt volt, a visszakapott épület csak halvány, elhasznált mása volt az eredetinek, amelyet államosítottak.

Iskolakezdésre kész lesz az épület

A régi/új tulajdonos, a marosvásárhelyi református gyülekezetek kuratóriuma úgy döntött, hogy az épületet felújítja, s egy részébe befogadja a Református Kollégium elemi osztályát. A kuratórium elnöke, Pap Béni cserealji református lelkész a Székelyhon.ronak elmondta, nagy lendülettel dolgoznak az épületen, hogy iskolakezdésre kész legyen. „A napokban kaptunk jelentős anyagi támogatást két holland szervezettől, ez nagy segítséget jelentett. Az elemi református iskola fejlesztésére alkalmas épületrész már készen van, itt tudjuk fogadni az előkészítő osztályosokat. Azonkívül kész van a gondnoki lakásként szolgáló épületrész is. Jó hír, hogy a utca felöli helyiséget bérbe adtuk a TimKo pékségnek, ott egy keresztyén cukrászdát, teázót fognak nyitni. Örömmel mondhatom, hogy a pékség nagyon nyitott volt, tervek szerint keresztyén folyóiratokat, könyveket is lapozgatni lehet náluk, s az Ama Deus  – Isten szeretete nevű helyiség találkozók helyszínéül is szolgál majd. Az épületben lesz még egy másik rész, amelyet szintén kereskedelmi célokra fogunk kiadni, hiszen az épületegyüttes fenntartáshoz bevételre van szükség” – mondta Pap Béni lelkész, akinek gyülekezete fogadta be a nagy népszerűségnek örvendő marosvásárhelyi református óvodát.

Túljelentkezés volt

A Marosvásárhelyi Református Kollégium tanári közösségében már évek óta megfogalmazódott az a természetes igény, hogy a folytonosság jegyében elemi osztályokat is indítsanak. S bár a tanfelügyelőség vezetősége sokáig, gyermekhiányra hivatkozva nem akarta jóváhagyni az előkészítő osztály beindítását, végül a Református Kollégium megkapta az engedélyt. Mint Benedek Zsolt aligazgatótól megtudtuk, a Református Kollégium előkészítő osztályának meghirdetésekor kétszeres túljelentkezés volt, de mivel jó ideig – a bürokrácia miatt – bizonytalan volt az osztályindítás, a gyerekek egy része lemorzsolódott. Szeptemberben 25 kisdiákkal indul a Református Kollégium elemi tagozata, s a tervek szerint folyamatosan fejleszteni fogják az osztályok számát. 

Ottjártunkkor az épületben a szakemberek a gerendákat ácsolták, fürdőket újítottak fel és vakoltak. De a kisdiákok részére előkészített termeket már kifestették, helyére került a padló is, csak egy alapos nagytakarításra van szükség, és máris hozhatják a padokat, asztalokat. Sikerült igazán otthonos, barátságos helyet teremteni a kis refiseknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés