
Miután a június 26-ai kormányülésen jóváhagyták Ákosfalva címerét, a döntés július 25-én megjelent a Hivatalos Közlönyben is, eszerint a napot, a holdat és a Nyárádot immár hivatalos jelképként használhatja a nagyközség és lakói.
2014. július 29., 13:562014. július 29., 13:56
2014. július 29., 14:092014. július 29., 14:09
A pénteki Hivatalos Közlöny első felében tették közzé, hogy címere van Ákosfalvának. A dokumentumhoz mellékleteként csatolták a jelkép grafikai megjelenítését és szöveges leírását is: a lekerekített szélű zöld pajzsban kivirágzott, ezüstszínű, kilencágú akác, az alján pedig sárga nap, fehér-ezüst hold és ezüst Nyárád, a pajzs felett pedig a szintén ezüstszínű bástya.
Az akác a községnévre (Ákosfalva) és az egyik településre (Kisgörgény) utal, a zöld háttér pedig az erdős településeket (Cserefalva és Szövérd) jelenti, a napkorong Harasztkereket és a búzaművelést, a pogácsaérem vagy hold Székelycsókát, Göcsöt és Nyárádszentbenedeket, valamint a térségben megtalált antik érméket fedi. Az öv egy helyi díszítő motívum, amely a Marosnak a községet átszelő mellékfolyóit jelképezi, továbbá Székelyvaját is, a fali korona ezüstszínű csipkés bástyával pedig arra utal, hogy a település közigazgatási rangja község” – erre a leírásra bólintott rá a kormány.
„Fontos, hogy legyen Ákosfalvának egy címere, a régi időben nemcsak a településeknek, hanem a családoknak is volt címere, s az tartalmazta azokat a fontos szimbólumokat, amelyeket a tulajdonos értékesnek tartott. Ákosfalva címerén rajta van minden, ami fontos számunkra: a településeink, a nap és a hold, a Nyárád folyó” – fogalmazott korábban portálunknak Ákosfalva polgármestere, Osváth Csaba.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!