Húsz év után sem építették vissza a hadrévi cigányok felgyújtott házait

Az idén újjáépülhet kettő abból a három kisebb családi házból, amit 1993-ban, egy etnikai konfliktus következtében a hadrévi románok a cigányokra gyújtottak.

Szucher Ervin

2013. április 22., 16:482013. április 22., 16:48

2013. április 22., 20:572013. április 22., 20:57

Maros megye kormánybiztosa, Corneliu Grosu úgy véli: éppen itt az ideje betartani a strasbourgi emberjogi bíróság 2005. július 12-én hozott végleges és megfellebbezhetetlen ítéletet. Annál is inkább, mivel az építkezési tervek már rég elkészültek, és az Országos Lakásügynökség is évekkel ezelőtt elkülönítette a házak felhúzásához szükséges alapot. Ráadásul komoly nyomás erősödik Romániára a szinte húsz éve megoldatlan etnikai ügy miatt.

A prefektus nem kívánta kommentálni, hogy elődei, illetve a váltakozó kormányok miért nem vették komolyan a nemzetközi testület döntését, ő azonban megígérte, hogy még az idén „nagyjából” életbe ülteti azt. A Strasbourgban született ítélet szerint a hatóságok kötelesek újjáépíteni három lakóházat, egy orvosi rendelőt és egy kisebb ipari csarnokot, ahol a hadrévi romák járdalapokat gyártanának.

Az ítélet egyik részéhez ragaszkodik, a másikhoz nem

Míg a házak közül kettőnek valószínűleg még a nyár elején nekilátnak, a harmadik újjáépítését bizonyos feltételekhez köti a prefektus. Kiderült, hogy az illetékes személy többnyire Írországban tartózkodik, és inkább az építkezésre szánt pénzhez szeretne jutni, mintsem visszaköltözni a Maros megyei faluba.

Grosu úgy véli, hogy pénzt semmi esetre, házat esetleg kaphat az érintett fél, de csak abban az esetben, ha hazatelepedik Hadrévre. „Sajnálom, de az ítélet házépítésről, nem kárpótlásról szól” – magyarázkodott a kormánybiztos. A prefektus a műhely felépítését és felszerelését is ellenzi, mondván, hogy a hadrévi romák amúgy sem vehetnék fel a járdapiskóták gyártásában a versenyt a környékbeli piacot uraló nagyenyedi Valpet céggel. Kérdésünkre, hogy miért csak a házépítés esetében ragaszkodik az ítélet pontos végrehajtásához, és a csarnok kialakításában nem, Corneliu Grosu azzal érvelt, hogy jobb és pénzesebb munkát is el tud képzelni a roma közösség számára a járdalapok készítésénél.

„Kigondolunk valami mást. Olyan járdalapokat, mint a Valpet, úgy sem tudnak gyártani, a lókereskedést meg bátorítjuk, de kitalálunk valami egyéb, jellegzetes munkát számunkra” – válaszolta. Hadréven a cigányok egy része lovak adásvételéből él. A gazdagabbik réteg Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban vagy éppenséggel Svájcban dolgozik.  

Enache: Romániának mellékes az ítélet betartása

Mint ismeretes a hadrévi romák botránya 1993 őszén robbant ki, amikor a helyi románság megelégelte a cigányok garázdálkodását, és jó pár családra rágyújtotta a házat. Az összetűzésekben négy ember meghalt, tizennégy épület leégett és további három megrongálódott. A hazai bíróság mindössze 1997-ben, a Pro Europa Liga és más emberjogvédelmi szervezetek nyomására volt hajlandó napirendre tűzni a hadrévi romák ügyét. A felemás ítéletek nyomán az érintettek a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordultak, és pert nyertek.

Nyolc évvel ezelőtt, 2005-ben a román kormány vállalta, felépít három lakóházat és egy magáncég rendelkezésére bocsát egy műhelycsarnokot, amely munkalehetőséget biztosított volna a romáknak. Mivel a bukaresti hatalom nem volt hajlandó életbe ültetni az ítéletet, 2008-ban a Pro Europa egykori aktivistája, az időközben az RMDSZ által az Országos Diszkriminációellenes Tanácsba (CNCD) delegált Haller István éhségsztrájkba kezdett. Akkor mind a nagyobbik, mind a kisebbik kormánypárt, a PNL, illetve az RMDSZ a CEDO döntésének betartásáról biztosította Hallert.

Borbély László, a szövetség alelnöke a tiltakozó akció azonnali abbahagyására szólította fel az emberjogvédelmi aktivistát, mondván, hogy nem éhségsztrájkkal, hanem politikai érvekkel kell harcolni. Mivel ennek ellenére nem történt jóformán semmi, a strasbourgi bíróság ismételten a roma személyek elleni erőszakra, valamint nemzeti hovatartozási alapon történt diszkriminációra hívta fel a román kormány figyelmét.

Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke úgy véli: Románia hagyományt teremtett az időhúzásból és a nemzetközi ítéletek be nem tartásából. „Az, hogy még mindig nem kezdték el annak a bizonyos három családi háznak az építését, és most is a kibúvókat keresik, egyértelműen arra utal, hogy ennek a kormánynak is teljesen mellékes a bírósági döntések, illetve a kisebbségi jogok tiszteletben tartása” – vélekedett a PEL vezetője, aki két évtizede folyamatosan követi a hadrévi ügyet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés