
Fotó: Boda L. Gergely
Házigazdaként hetek óta készül az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójára a Maros Művészegyüttes. A rendezvény – amely csütörtök este a házigazdák szereplésével vette kezdetét – mind az öt erdélyi hivatásos táncegyüttes számára kiemelkedő esemény.
2013. október 04., 16:292013. október 04., 16:29
2013. október 04., 17:252013. október 04., 17:25
Az évente egyszer, vándorfesztiválként létrejövő rendezvényt ki találkozóként, ki megmérettetésként fogja fel, másokat a baráti beszélgetések, valamint a zsűri véleménye hoz izgalomba. Ezen a hétvégén Marosvásárhely a néptánc fővárosa, s aki látni szeretné, hogy Erdélyben ki mit tesz le az asztalra ebben a műfajban, annak a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban a helye.
Profilteremtő előadás Novák Péterrel
A Nagyvárad Táncegyüttes több mint negyven személlyel érkezett Marosvásárhelyre, s amint az együttes igazgatójától, Dimény Leventétől megtudtuk, már régóta készülnek a találkozóra. „A megméretkezés számunkra nem az elsődleges célja a rendezvénynek, inkább arról szól, hogy láthatjuk egymást, és azt is, hogy ki hogyan gondolkodik erről a műfajról” – fogalmazta meg a hétvége lényegét Dimény. Hozzátette: a „diós kalácsot talán nem is érdemes összemérni a mákos kaláccsal”, s így van ez a táncegyüttesek műsoraival is, ugyanis mindenki mással érkezik. A Nagyváradi Táncegyüttes profilteremtő műsort mutat be Nagyvárosi bujdosók címmel, s tagjai arra kíváncsiak, hogy minderről hogyan vélekedik a szakma. Az előadásuk különlegessége mindemellett az is, hogy a produkcióban a magyarországi neves művész, Novák Péter is fellép.
Kell az anyaországi eligazítás is
Gyerekelőadást hozott a találkozóra az Udvarhely Táncműhely is. A májusban bemutatott Tündér Erzsébet című produkció koreográfusa, Antal József szerint is a hétvégi esemény legfontosabb vezérelve a találkozás. Ugyanakkor nem elhanyagolandó, hogy a rendezvényen kiértékelik az együttesek munkáját, ami előremozdítja a néptáncosokat. „Kezdetben mindenki amatőr volt, ma már mindenki dramatizált előadásokkal jelentkezik, tehát látható a fejlődés. Nem szabad elfelejteni azonban azt sem, hogy az anyaország előttünk jár minden szempontból, ami a szakmát, a néptáncot illeti, a zsűriben pedig jó néhány anyaországi szakember van, aki kiértékeli a munkánkat, ugyanakkor eligazítást és tanácsokat kapunk tőlük, ami folyamatos fejlődéshez vezet” – jegyezte meg az udvarhelyi koreográfus.
Versenyszellem és jó hangulat
Versenyszellemmel, de mindenképp jó hangulatban érkezett a találkozóra a Háromszék Táncegyüttes. Amint az együttes igazgatója, Deák Gyula elmondta, nemes feladatnak tekintik évről évre a találkozón való részvételt, sőt, különösen készülnek is rá.
„Minden évben kihívás, meg kell próbálni megfelelni a zsűrinek, és természetesen a közönségnek is” – fűzte hozzá Deák Gyula. A Háromszék Táncegyüttes a kihívásnak a Tékozló fiú című előadásával próbál megfelelni, a produkciót pedig egyszerűen sorsjátéknak nevezi.
Baráti találkozó versenyhangulattal
„Furcsa kettősség van ebben a baráti találkozóban, amelynek ugyanakkor versenyhangulata is van” – fogalmazta meg a Vásárhelyi Hírlapnak a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, András Mihály. „Tanulunk egymástól, ugyanakkor a zsűri véleménye is érdekel. A legfontosabb számunkra azonban most is a közönség, elsőként a társulatommal én mindig a közönségnek szeretnék bizonyítani” – tette hozzá András Mihály, aki természetesen a többiek előadására is kíváncsi. A Hargita már csütörtökön Marosvásárhelyre érkezett, hogy megnézze a Maros Művészegyüttes műsorát, és feltett szándékuk a tagoknak, hogy nem hagynak ki egyetlen előadást és szakmai képzést sem.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!