Helyet veszíthet a PNL a városi tanácsban

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi önkormányzatban ezentúl eggyel kevesebb, vagyis csupán két mandátummal bírhat a – régi – Nemzeti Liberális Párt, mivel a kizárt két tanácsosa helyét, az USL-lista értelmében egy liberális és egy szociáldemokrata képviselő foglalhatja el.

Gáspár Botond

2014. július 30., 12:412014. július 30., 12:41

2014. július 30., 21:372014. július 30., 21:37

Változhat a marosvásárhelyi közgyűlés pártok szerinti összetétele, ezzel ismételten bizonyítva – ha erre még egyáltalán szükség volt –, hogy Romániában a politikai egyezségek, szövetségek, koalíciók csak ideig-óráig tartanak, nagyon rövid távú célokat szolgálnak, és nagyon rövid időn belül változhat, hogy éppen ki van „fent” és ki „lent”.

A jelenlegi önkormányzati ciklus 2016-ig tart, és az addig szükséges tagcseréket, pótlásokat a 2012-es választásra benyújtott jelöltnévsor alapján eszközlik. Így történik ez most is, amikor a marosvásárhelyi önkormányzat keddi, július 29-ei soros ülésén a testület – helyt adva a PNL sürgősségi kérésnek – megszüntette Ionela Ciotlăuş és Sebastian Pui liberális tanácsosok mandátumát. Pótlásuk az USL-s lista alapján történik, hiszen így nyertek megbízatást a 2012 júniusi választásokon, s az már teljesen más kérdés, hogy azóta az USL-t alkotó PSD és PNL összerúgta a port, ráadásul utóbbi az addigi fő ellenfél PDL-vel bútorozik össze. (Ez a történet kísértetiesen hasonlít a George Orwell 1984 című művében leírtakra).

Nos, a 2012-es választások után a marosvásárhelyi tanácsot 10 RMDSZ-es, 7 PDL-s és 6 USL-s képviselő alkotta. Utóbbiak úgy állították össze listájukat, hogy egy PSD-st egy PNL-s követett, s fordítva, vagyis eddig a testületben 3 szociáldemokrata és 3 liberális képviselő foglalhatott helyet. Az USL-s listán a következő helyeken a liberális Marius Ciprian Popa volt megyei tanácsos, valamint a PSD-s Octavian Moldovan mérnök szerepel (a jegyzék továbbá: Molnár Ervin – PNL, Ovidiu Gârbovan – PSD, Marinela Mariana Corneanu – PNL, Cornel Chiorean –  PSD), ők helyettesíthetik tehát Ionela Ciotlăuşt és Sebastian Puit. Ezzel az arány úgy módosulna, hogy 10 RMDSZ, 7 PDL, 4 PSD és 2 PNL. Hacsak Ciprian Dobre liberális- és Vasile Gliga szociáldemokrata megyei elnök másként nem egyezik, és „átugrásra” bírják Moldovant, hogy helyére Molnár Ervin kerülhessen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés