A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya november 15. és 17. között az egész megyére kiterjedő ellenőrzést tartott a súlyos kimenetelű közúti balesetek megelőzése érdekében.
2013. november 19., 15:392013. november 19., 15:39
2013. november 19., 16:002013. november 19., 16:00
Amint a rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop tájékoztatott, az ellenőrzésben 90 közlekedési rendőr és 31 közrendész vett részt. A szóban forgó egység minden rendelkezésre álló eszközt bevetett, amellyel a rendőrségiek sebességet mérnek és általában a forgalmat ellenőrzik, rohamkocsikkal voltak jelen a nemzetközi, ország- és megyei utakon. A közúti ellenőrzés mellett az akció során a rend és nyugalom fenntartására is figyeltek.
Az észlelt szabálysértések miatt a rendőrök 655 kihágási jegyzőkönyvet vettek fel, ebből 532-őt a sebességkorlátozás meghaladása, 9-et szabálytalan előzés miatt, egy esetben ittas vezetőt is találtak, 104 esetben pedig más, a KRESZ szabályokat sértő vezetés miatt szabtak ki bírságot. Ezek mellett a rendőrök 8 esetben bűncselekménynek minősülő szabálytalanságot is megállapítottak, bevontak 17 gépjárművezetői jogosítványt és 4 forgalmi engedélyt. A rendőrök által kiszabott bírságok összege eléri a 117.656 lejt.
A fentiek fényében a közlekedésrendészek azt ajánlják a forgalomban résztvevőknek, hogy a haladási sebességet igazítsák a KRESZ előírásaihoz, de a meteorológiai körülményekhez is, vezessenek elővigyázatosan. Hosszabb útraindulás előtt tájékozódjanak az időjárási viszonyokról, járműveiket szereljék fel a téli útviszonyoknak megfelelően. Amennyiben az út nedves, csúszós, jeges vagy havas, akár lakott területen, akár azon kívül, olyan sebességgel haladjanak, amely lehetővé teszi a biztoságos és gyors leállást. Használják a motorféket a sebesség csökkentésére. A követési távolságot is az útviszonyoknak megfelelően válasszák meg, ne bocsátkozzanak veszélyes előzési manőverekbe. Használják a rövidfényt, ha pedig szükség van rá, a ködlámpákat is gyújtsák fel. A jármű minden utasa használja a biztonsági övet. Vezetés előtt semmiképpen ne fogyasszanak alkoholt. Nem utolsósorban pedig tartsák tiszteletben a forgalomban résztvevő gyalogosok, kerékpárosok, robosgósok és motorkerékpárosok jogait – hívja fel a figyelmet a rendőrség.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!