
Fotó: Boda L. Gergely
A hét utolsó napjaiban több baleset is történt Maros megyében. Sajnos ezek közül egy olyan is akadt, amelynek halálos áldozatai is voltak. A rendőrség újfent felhívja a figyelmet a KRESZ előírásainak szigorú betartására, meg arra, hogy a nyári kánikulai időszakban mindenki körültekintően, a balesetmegelőzés szabályainak betartásával vezesse járművét.
2013. augusztus 18., 17:452013. augusztus 18., 17:45
2013. augusztus 18., 17:502013. augusztus 18., 17:50
Pénteken a reggeli órákban a 15-ös országúton a Gödemesterházához tartozó Csobotány falu területén egy 34 éves Piatra Neamţ-i gépkocsivezető fáradtan vezette személygépkocsiját, s emiatt egy adott pillanatban elvesztette uralmát a jármű fölött, lecsúszott az útról és felborult. A balesetben egy 54 éves Neamţ megyei férfi, a jármű utasa súlyos sérüléseket szenvedett.
Halottak a nemzetközi úton
Vasárnap éjjel 2 óra 10 perckor az E 60-as nemzetközi úton Kerelőszentpál körzetében egy helybeli fiatalember, a 19 éves B. I. V. túl gyorsan hajtott személygépkocsijával, elvesztette uralmát a volán fölött és átment az út menetirány szerinti bal oldalára. Ott beleütközött egy másik személygépkocsiba, amit a segesvári 40 éves O. E. C. vezetett, majd arról visszapattanva egy teherjárműbe ütközött, amelyet a marosvásárhelyi 59 éves N. D. vezetett.
A balesetben a gyorshajtó szentpáli fiatalember, egy másik, 16 éves szentpáli kiskorú és egy 36 éves személy (O. C.) életét vesztette. A segesvári személygépkocsi vezetője súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség vizsgálatot folytat a baleset pontos körülményeinek kiderítése végett.
Felborult Fiat a Poklos-híd mellett
Ugyancsak vasárnap, de már a délutáni órákban történt súlyos baleset Marosvásárhelyen. A szemtanúk szerint a Szövetség (Iuliu Maniu) utcán, a Poklos patak hídja környékén a városközpont irányából közeledve egy Dacia személygépkocsinak nem adott elsőbbséget egy, a patak melletti útról kifelé igyekvő Fiat Punto vezetője, a két autó összeütközött, s a vétkes vezető járműve felborult. Amint a helyszínen a rohammentősöktől – akik három esetkocsival érkeztek a helyszínre – értesültünk, a kocsikban ülők megsérültek, őket kórházba szállították. A rendőrség ebben az esetben is vizsgálódik a baleset körülményeinek kiderítése érdekében.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!