Harc a néma társsal Bernády nevéért

A „néma társ” szerepébe bújtak a politikusok, a jegyző és a különféle bizottságok, amelyeknek az lenne a dolguk, hogy végrehajtsák a törvényben foglaltakat, és hosszas huzavona után átnevezzék végre a marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskolát – állítják a tanintézmény magyar ajkú gyerekeinek szülei, akik csupán porhintésnek vélik a tavaly decemberben megszavazott névváltoztatással kapcsolatos tanácsi határozatot.

Hajnal Csilla (R)

2012. június 28., 16:062012. június 28., 16:06

2012. június 28., 16:182012. június 28., 16:18

Több hónapja harcolnak már a magyar szülők a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) segítségével azért, hogy a 2-es Számú Általános Iskola felvehesse a városépítő Bernády György nevét. Mostanig sikertelenül, ugyanis az illetékes személyek és hatóságok egymásra hárítják a felelősséget a névadás ügyében – fogalmazták meg a szülők csütörtökön tartott sajtótájékoztatójukon.

Megszavazták ugyan a névváltoztatási folyamat elindítását, de azóta sem történt előrelépés az ügyben. Utólag ugyanis a határozat szövegébe bekerült az is, hogy egy másik marosvásárhelyi általános iskolát is nevezzenek át Emil Dandea névre, aki szintén egykor Marosvásárhely polgármestere volt. Ez azonban lehetetlenné teszi a névadást, mert már létezik Marosvásárhelyen egy Emil Dandea nevét viselő tanintézmény. Továbbá hiányzott a szövegből a folyamat lezárásának határideje, magyarul: csak a folyamat elindítását szavazták meg – részletezték a szülők.

A szülők a 2002-ben megszavazott 63-as számú kormányrendeletre hivatkozva kérik a helyi közigazgatási szervektől a névváltoztatást, amely kimondja: az intézmények névadásáról a helyi képviselő-testüket dönt.

Az elkötelezett kezdeményezők kérésükkel Csegzi Sándort, egykori alpolgármestert – jelenleg Dorin Florea tanácsadója – is megkeresték, aki azt mondta: az oktatási minisztérium hatáskörébe tartozik a névadás folyamata, ezt mondta Maria Cioban, a város jegyzője is, aki utólag megváltoztatta a határozat szövegét, majd gyengének nevezte a határozatot. Dumitru Matei főtanfelügyelő, önkormányzati képviselő is hárított, szerinte is minisztériumi szinten kell megoldást keresni. A szülők a megyei névadó bizottsághoz fordultak szakmai véleményezést kérve, azt azonban azóta sem kaptak. A városrendezési osztálynál is „kopogtattak”, lévén, hogy a Bernády iskola elnevezését eldöntő határozatban végrehajtóként Dorin Florea polgármester és a városrendezési osztály szerepel. Itt is azonban csak arról tájékoztatták őket, hogy miért nem lehet kivitelezni a névadást – részletezték a szülők.

A szülők szerint újabb határozatra van szükség, illetve a képviselő-testületből egy olyan személyre, aki közösségi ügyként kezeli a névadás folyamatát. „Új határozatra van szükség, amelynek kizárólag a Bernády-névadásról kell szólnia. Felkérjük az RMDSZ-képviselőket, hogy minél hamarabb hozzák meg ezt a határozatot” – szögezte le Kutasi Nimród, a szülői akciócsoport tagja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés