A marosvásárhelyi tűzoltóknak döbbenetes felfedezéssel kellett szembesülniük szombaton.
2013. március 25., 13:142013. március 25., 13:14
2013. március 25., 15:452013. március 25., 15:45
A déli órákban egy kövesdombi, Măgurei utcai tömbházból riasztották az ügyeletest azzal, hogy az egyik szomszéd család már napok óta nem ad életjelt magáról. A tűzoltók kiszálltak a helyszínre, s a teraszon keresztül behatoltak az idős, beteg házaspár lakásába. A szomszédok gyanúja, amely szerint az idős emberekkel történhetett valami – beigazolódott. Az asszonyt holtan találták az egyik szobában az ágyban, a másik szobában a férfi holttestére is rábukkantak. A feltételezések szerint előbb a férfi hunyt el, majd a segítség nélkül maradt, súlyos beteg asszony is meghalt. Bár a halálesetek minden valószínűség szerint természetes okokból következtek be, a rendőrség és az ügyészség hivatalból vizsgálja az ügyet a halálesetek pontos okának kiderítése végett.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!