
Fotó: Boda L. Gergely
A mintegy húsz-huszonöt fős tömegnek sikerült ideig-óráig megakadályoznia a fák további irtását. A láncfűrésszel megjelent két munkás elmondta, ők most abbahagyják ugyan a favágást, de főnökeik később úgyis kivezénylik befejezni az elkezdett munkát.
2013. november 27., 19:102013. november 27., 19:10
2013. november 27., 19:372013. november 27., 19:37
Ne öljétek meg! feliratú szalagokkal kötötték át a még ki nem vágott fákat, és gyertyát gyújtottak a kiirtott kúszónövények helyében azok a civilek, akik szerda reggel gyűltek össze a marosvásárhelyi Vár Rákóczi (Avram Iancu) utcai oldalában. A környezetbarátok azután döntöttek a tiltakozás mellett, hogy tudomásukra jutott: a református templom és a Vár főbejárata között a polgármesteri hivatal alkalmazottjai elkezdték kivágni a bokrokat. Egy nagyobb feliraton a polgármesternek szóló üzenetet is elhelyeztek a zöldövezetben, amely szerint „börtönben a helye a gyilkos Dorin Floreanak”.
A mintegy húsz-huszonöt fős tömegnek sikerült ideig-óráig megakadályoznia a fák további irtását. A láncfűrésszel megjelent két nyárádmenti munkás elmondta, ők most abbahagyják ugyan a favágást, de főnökeik később úgyis kivezénylik a Vár falához befejezni azt, amit egy nappal korábban elkezdtek. Közben a helyszínre érkezett a városháza illetékese is, aki előbb szóba sem akart állni a felháborodott tüntetőkkel, később elmondta nekik, hogy a növényzet kicserélése része a Vár rehabilitációjára elnyert uniós pályázatnak. „Én csak azt látom, hogy a jelenlegi polgármester mindent tönkre akar tenni, ami a régi Marosvásárhelyre emlékeztet. Különben mivel magyarázható, hogy a szépen elterülő, egészséges borókákat mind kiirtották a Vár mellől? Még szerencse, hogy a Vársétány fáihoz nem nyúlt senki” – fejtette ki lapunknak Balázs András, aki a tiltakozók közül utolsóként távozott, miközben a reggel gyújtott gyertyák még mindig égtek a bokrok helyén.
Kerekes Ibolyát még inkább felháborította a polgármester romboló szándéka és az önkormányzati képviselők tehetetlensége. „Amikor arra kértem az ide küldött főnököt, valami Moldovanként bemutatkozó illetőt, hogy mutassa meg, ki adott engedélyt a fák és a bokrok kivágására, lekezelően visszautasított, mondván, hogy nem vagyunk azonos rangúak, és különben is mindenki beleegyezett a fák kivágásába. Kérdeztem, hogy ő földesúrnak érzi-e magát, vagy engem néz jobbágynak? Később Peti András alpolgármesterrel is beszéltünk, de szerinte nem lehet már tenni semmit, hiszen még júniusban eldőlt, hogy a teljesen egészséges, szép fákat kivágják!” – háborgott Kerekes Ibolya.
Szerinte az mese, hogy a növényzet kicserélése európai elvárás és az uniós pályázat része, hisz az igazán európai városokban, mint Bécs, fel sem merül a nagy fák kivágása a történelmi központból. Aurel Trif, a városháza szóvivője elmondta, nincs ok aggodalomra, a kivágott fákat hamarosan pótolni fogják. Arra a kérdésre, hogy mikor, mivel és egyáltalán miért, nem tudott választ adni.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!