FUEN-tag lett a Magyar Polgári Párt

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Az európai nemzeti közösségeket és kisebbségeket tömörítő szervezet (FUEN) éves kongresszusán, a hétvégén Flensburgban jóváhagyták a Magyar Polgári Párt tagfelvételi kérelmét.

Gáspár Botond

2014. május 12., 15:392014. május 12., 15:39

2014. május 12., 15:452014. május 12., 15:45

A május 10-ei közgyűlésen hivatalosan is bejelentették, hogy az MPP támogatói tagságot szerzett, miután Biró Zsolt pártelnök tájékoztatta Hans Heinrich Hansen elnököt, illetve a szervezet elnökségét az MPP céljairól. „A romániai magyarság lélekszámából kiindulva természetes, hogy ezt a régiót, illetve az itt élő magyar közösséget több szervezet is képviselje” – értékelt Biró Zsolt pártelnök, utalva arra, hogy az RMDSZ már tagja az európai szervezetnek.

A FUEN 65. kongresszusán Kisebbségi Kiáltványt fogadtak el, amelyben elítélik, hogy az Európai Bizottság sorozatosan utasít el minden kisebbségvédelemre vonatkozó javaslatot és felvetést, ugyanakkor méltányolják azokat az ajánlás-jellegű jelentéseket és határozatokat, amelyeket az Európa Tanács vagy az Európai Parlament fogadott el ebben a témában.

A flensburgi kisebbségi kiáltvány leszögezi: az európai kisebbségek nem jelentenek fenyegetést Európa és a tagállamok kohéziója szempontjából, ellenkezőleg, sokszínűségükkel a társadalmat gazdagítják. „Maga a kiáltvány is arra a közömbösségre próbál rávilágítani, amellyel gyakran találkozunk az európai politikai színtéren. Áttörést, szemléletváltást kell elérnünk, hiszen maga az uniós polgári kezdeményezés intézményének hitelessége kérdőjeleződik meg, ha a lényeges problémákkal nem foglalkoznak, ha a közvetlen demokráciát nem hagyják érvényesülni. Ebben a kérdésben közös érdekünk jobb belátásra bírni a bizottságot, hogy úgy a kisebbségi jogok garantálása érdekében indított kezdeményezést, mint a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiók védelmében indított kezdeményezését bejegyezzék” – fogalmazott Biró Zsolt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 09., vasárnap

Egyedi műcsonttal mentették meg Attila lábát – így alakul a gernyeszegi fiú gyógyulása

A rosszindulatú csontrákban szenvedő gernyeszegi hatodikos fiúért sokan összefogtak az év elején, azóta számos kemoterápián túl van, két hete pedig megműtötték Bukarestben: a daganatos csontrészt műcsonttal pótolták, így nem vesztette el a lábát.

Egyedi műcsonttal mentették meg Attila lábát – így alakul a gernyeszegi fiú gyógyulása
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Helyiek, külföldiek és medvék is látogatják a víz alatti falu környékét

A Bözödújfalusi-víztározó, vagy röviden Bözödi-tó ma már nem csak egy emlékhely, amelynek mélyében egykor egy falu élte mindennapjait, hanem nyaranta a turisták számára is megelevenedik a tó. Sőt, van egy hely, amit az odalátogatók sosem hagynak ki.

Helyiek, külföldiek és medvék is látogatják a víz alatti falu környékét
2026. augusztus 09., vasárnap

Maros-parti tekerés: nyugodt kör és kisebb hiányosságok

Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.

Maros-parti tekerés: nyugodt kör és kisebb hiányosságok
2026. augusztus 09., vasárnap

Kukafedéllel dobott fejbe egy férfit egy kiskorú

Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.

Kukafedéllel dobott fejbe egy férfit egy kiskorú
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

„Van idő” – egy líceumot végzett Down-szindrómás fiú útja az elfogadásig

Munkát keres Balogh Dániel, aki idén végzett a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumban. A Down-szindrómával élő fiatal története az elfogadásról, az iskolai évekről és a továbblépés nehézségeiről is szól.

„Van idő” – egy líceumot végzett Down-szindrómás fiú útja az elfogadásig
2026. augusztus 08., szombat

Marosvásárhely önkormányzata: aggodalomra nincs ok, folytatódik a köztisztasági szolgáltatás

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elutasítja a Sylevy Cleaning cég követeléseit, amelyek szerinte jogalap nélküliek. A köztisztasági szolgáltatás továbbra is zavartalanul folytatódik, mivel ez az önkormányzat törvényben előírt kötelezettsége.

Marosvásárhely önkormányzata: aggodalomra nincs ok, folytatódik a köztisztasági szolgáltatás
2026. augusztus 08., szombat

Gazdasági melléképület égett le Mezősályiban

Gazdasági melléképületek gyulladtak ki Mezősályi községben szombat délelőtt. A nagysármási tűzoltókat riasztották tűzhöz, amelynek eloltásán szombat délben még dolgoztak a tűzoltók.

Gazdasági melléképület égett le Mezősályiban
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Húsdarálógépbe szorult egy kétéves gyerek keze, a tűzoltókra is szükség volt a műtőben

Különleges mentőakcióban vett részt két Maros megyei tűzoltó pénteken: egy kétéves kisfiú kezét kellett kiszabadítaniuk egy húsdarálógépből. A nagy odafigyelést igénylő műveletet a sürgősségi osztályon kellett elvégezniük.

Húsdarálógépbe szorult egy kétéves gyerek keze, a tűzoltókra is szükség volt a műtőben
2026. augusztus 07., péntek

Dinnyével megrakott teherautó borult fel Lukafalván

Teljes útlezárás van a Maros megyei Lukafalván áthaladó országúton, mert egy dinnyével megrakott teherautó felborult és kettétört egy villanyoszlopot is.

Dinnyével megrakott teherautó borult fel Lukafalván
2026. augusztus 06., csütörtök

Tetemes bírság a szemetelőknek

Összesen 75 ezer lejre lejre büntettek két magánszemélyt Marosvásárhelyen, miután kiderült, hogy közterületre hordtak építkezésből származó hulladékot, ruhákat és más szemetet.

Tetemes bírság a szemetelőknek
Tetemes bírság a szemetelőknek
2026. augusztus 06., csütörtök

Tetemes bírság a szemetelőknek

Hirdetés