Gyalogosgázolás történt Marosvásárhelyen szerdán délben: az átjárón ütöttek el egy idős hölgyet. Kedden este újabb halálos baleset történt, amikor egy mentő és egy személyautó összeütközött.
2014. június 25., 17:122014. június 25., 17:12
2014. június 25., 18:002014. június 25., 18:00
Szerdán délben a marosvásárhelyi Ifjúsági Ház közelében levő körforgalom melletti gyalogátjárón egy Dacia személygépkocsi elütött egy 70 éves nőt, aki szabályosan kelt át a zebrán. Az áldozatot kórházba szállították, a közlekedési rendőrség megkezdte a baleset pontos körülményeinek felderítését. Egyelőre – a helyszínen levő helyi rendőr elmondása alapján – annyi bizonyos, hogy a Daciát vezető személy nem adta meg a kötelező elsőbbséget a gyalogosnak.
Kedden este egy SMURD-rohammentőnek ütközött egy személygépkocsi a marosvásárhelyi Szabadi úton. A fél kilenc körül bekövetkezett ütközésről a vészhelyzeti felügyelőség szóvivője elmondta: a mentőkocsi fény- és hangjelzésekkel közlekedett, miközben egy beteghez igyekezett. Az ütközés után a tűzoltóság rohammentősei feszítővágóval és egy másik rohammentővel siettek a helyszínre. A kiskocsi két utasa közül az egyiket feszítővágó segítségével kellett eltávolítani a roncsok közül. Mindkét sérültet kórházba szállították. A balesetben érintett mentő személyzete nem szenvedett jelentősebb sérüléseket.
Szerdán a vészhelyzeti felügyelőség szóvivője már azt közölte, hogy a kiskocsi két súlyos sérültje közül a vezető a kórházba szállítás után elhunyt, a jobboldali ülésen helyet foglaló utas súlyos állapotban van.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!