
Fotó: Veres Nándor
A földjeiket is betehetik önrészként garanciának azok a kistermelők, akik ezután fejlesztési és fenntartási támogatásra pályáznak – jelentette ki a parlament mezőgazdasági szakbizottságának alelnöke, Kelemen Atilla.
2013. október 22., 14:032013. október 22., 14:03
2013. október 22., 14:042013. október 22., 14:04
„Romániában majdnem 4 millió kisfarm létezik, Maros megyében is több mint 27 ezer, ezeket nem lehet eltörölni. Az Unió egyetlen más tagországában sem ilyen magas az 1-3 tehenes gazdák száma, ezért ehhez alkalmazkodni kell a törvényekkel is” – fogalmazott a mezőgazdaság-politikai szakember. Elmondta, a családi gazdaságok fejlesztését, fenntartását célzó 43-as számú sürgősségi kormányrendelet megoldhatja az istálló-kapacitás növelésének kérdését is, hiszen az állam 90%-ra emelte a banki garanciaküszöböt, a fennmaradó 10%-os önrészt pedig ezután a földjeikkel is – egyéb javai mellett – garantálhatják a gazdák; az így igényelt támogatás legfennebb 120 ezer eurós lehet. Az eddigi, 1500 eurós vissza nem térítendő támogatással nem sokat tudtak kezdeni a gazdák. „Eddig a földet nem fogadták el garanciaként, pedig a gazdáknak sok esetben csak ez van. A SAPARD-programnál is hátrányban van Románia, mert idehaza más a mezőgazdasági berendezkedés, mint amit az Unióban kidolgoztak. Ez a rendelkezés a 121-es SAPARD-fejezetnél található pályázati kiírást módosítja, így termelésre is igényelhető 80 százalékos támogatás. A minisztériumban azt ígérték, hogy amennyiben a hitelkeret-alap kifogy, akkor azt újratöltik. Vidéken élek, és azt tapasztalom, hogy a romániai gazda csak szabadon akar élni, családját akarja fenntartani, nem akar versenytársa lenni a több száz állatot tartó nyugati gazdáknak, nem akar exportálni, csak dolgozni” – mondta Kelemen Atilla. Hozzátette, a vidéket és a mezőgazdaságot nem a nagy farmok menthetik meg, amelyek lefedik ugyan a tej- és hússzükségletet, viszont csupán néhány falubelinek adnak munkát, hanem a kis farmok, amikor mindenkinek lesz elfoglaltsága és keresete.
A rendeletet megszavazták a parlamentben, még meg kell jelenjen a Hivatalos Közlönyben ahhoz, hogy érvénybe lépjen.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!