Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester és a városháza köztéri rendezvényeket engedélyeztető bizottsága a vandalizmustól félti a Színház teret – ezzel az indokkal tagadták meg a magyarság legrégebbi egyházi ünnepének a felújított téren való szervezését.
2013. augusztus 13., 15:492013. augusztus 13., 15:49
2013. augusztus 13., 15:502013. augusztus 13., 15:50
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete, a történelmi egyház képviselőivel karöltve a Színház téren szerette volna tartani az augusztus 20-i kettős eseményt: Szent István államalapító királyunk napját és az újkenyér ünnepét. Dorin Florea egy olyan belvárosi térről tiltotta ki a magyarokat, melyet a kommunista hatalom a ’70-es évek elején a ferences rendtől államosított, és amelynek a jogi státusa a mai napig is rendezetlen.
Templomudvarra szoruló ünneplők
A városatya újabb magyarellenes lépése azok után következik, miután korábban Florea a helyi magyar napokként elképzelt első Vásárhelyi Forgatagot száműzte a főtérről. „Nevetséges, hogy mit ki nem találnak, csak hogy kiszorítsanak városunk főteréről: azt mondták, hogy a vandalizmustól féltik a Színház-teret. Nem tudom, hogy a polgármester még hol látott olyan magyarokat, akik legősibb egyházi ünnepüket, egyházfők jelenlétében vandalizmussal ünnepelik?” – replikázott a lapunknak nyilatkozó Cseh Gábor. Az EMNT megyei elnöke hozzátette: a városatya barátságtalan és gusztustalan gesztusa nem tántorította el a kezdeményezőket az augusztus 20-i ünnep megszervezésétől.
Az ünneplőket a főtéri Keresztelő Szent János-plébánia udvarára hívják, ahol Tőkés Tibor többszörös világbajnok pékmester megsüti a megye kenyerét, amit majd az egyházak képviselői szentelnek, illetve áldanak meg. A ceremóniát követően a mintegy 15–20 kilós kenyérből minden egyes résztvevőnek szeretnének juttatni egy kis darabot. A szervezők ugyanakkor egyórás ünnepi műsorral várják az érdeklődőket. „Remélem, hogy mindenki félreteszi politikai nézeteit, és ezen az ünnepen magyar a magyarnak testvére lesz” – fejtette ki a megyei elnök.
Szegregációt látnak a magyar napokban
Közben a Vásárhelyi Forgatag szervezői közleményben is reagáltak a városháza elutasító álláspontjára, szomorúan állapítva meg, hogy a városban nincs hely magyar civil szervezet által kezdeményezett kulturális rendezvénynek. Amint azt tegnap hírül adtuk, a magyar napokként első alkalommal sorra kerülő Forgatag szervezőinek nem sikerült megegyezniük a megyeszékhely polgármesteri hivatalával a helyszínt illetően, ezért a tervezett főtér helyett a Maros-part szentgyörgyi szakaszán tartják az eseményt.
„A polgármesteri hivatal illetékesei a helyszín mellett a programot, a fellépők névsorát és a rendezvény elnevezését is megváltoztatták volna szegregációtól tartva. Eredmény a 30 napos válaszadási határidő lejárta után sem született. A városvezetés ugyanis abban az esetben egyezett volna bele a rendezvény megszervezésébe, ha a program úgy változik, hogy a koncertek, fellépők, vásárosok, árusok kétharmada a román közösség soraiból kerül ki” – áll a Marosvásárhelyért Egyesület közleményében.
A városháza azt is megszabta volna, hogy a magyar napokra a rockbandák közül a Pasărea Colibrit, a románnépdal-együttesek közül pedig a Mioriţát léptessék színpadra. A Forgatag főszervezője, Portik Vilmos szerint a városháza által ajánlott programtervezet a Marosvásárhelyi Napokéhoz hasonló, „ami oda elmegy, de nem úgy, hogy a magyarországi adófizetők pénzéből támogassuk”.
Kérdésünkre, hogy RMDSZ-elnökként és a város alpolgármestereként miként éli meg a magyarság kiszorítását a belvárosból, Peti András meglepődve szerzett tudomást az augusztus 20-i tiltásról. A hónap végén rajtoló Vásárhelyi Forgatagról szólva elmondta, be kell látnunk, hogy számbeli kisebbségben nehéz kedvező döntéseket hozni vagy kicsikarni. Peti még lát egy enyhe esély arra, hogy a városházán működő engedélyeztető bizottság pozitívan bírálja el a Marosvásárhelyért Egyesület kérését. „Mi testileg-lelkileg fel vagyunk készülve a fesztivál Maros-partra való költöztetésére, de arra is, hogy az utolsó pillanatban visszahozzuk a tervezett, főtéri helyszínre” – fejtette ki lapunknak az új alpolgármester.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!