
Fotó: Boda L. Gergely
Élettel szeretné megtölteni a felújított marosvásárhelyi Várat a város polgármestere, s szerinte ehhez arra is szükség van, hogy egy új főbejáratot alakítsanak ki a Papiu Ilarian Főgimnáziumra néző Kádárok bástyájánál. Dorin Florea tudja, hogy ez az elképzelése „túl merész lesz a marosvásárhelyi primitív konzervatív felfogásúaknak.”
2014. szeptember 24., 11:562014. szeptember 24., 11:56
Bár a napokban kellett volna átadni a felújított marosvásárhelyi Várat, kisebb átalakításokat eszközöltek az eredeti tervben, így előreláthatóan csak jövő tavasszal nyitják meg a látogatók előtt a város büszkeségének is számító létesítményt.
Keddi sajtótájékoztatóján Dorin Florea polgármester elmondta: hétfőn járt a helyszínen, mert azt szeretné, hogy minden szükséges módosítást elvégezzenek. Megemlítette, hogy az ő javaslatára készítenek két vízgyűjtő medencét, amelyben felfogják az esővizet, amit öntözésre tudnak majd használni. „A megyei tanács elnökével tárgyaltam arról, hogy közösen látogassuk meg a várat, ugyanis az átalakítások során számos tágas helyiség ürült meg, s ezeket be kell népesíteni, rendeltetést kell adni nekik. Biztos Ciprian Dobrénak is lesz ötlete, hogy milyen művelődési, kulturális intézményt lehet odaköltöztetni, vagy legalább kiállítótermeket kialakítani. Azt szeretném, ha élettel telne meg a Vár, ha a marosvásárhelyiek és a turisták is jól éreznék ott magukat. Meggyőződésem, hogy a jelenlegi bejárat a Bulevárdról nem megfelelő. Hamarosan egy merész ötletet mutatok be a városi önkormányzatnak: alakítsunk ki új bejáratot a Papiu felőli Kádárok bástyájánál. Ezt már 2003-ban felvetettem, de akkor is primitív konzervatív ellenállásba ütköztem. Úgy látszik, ez valamennyire jellemző Vásárhelyre, hiszen Bernády városépítő ötletei is nagy ellenállásba ütköztek, akkor is sok ellenzője volt a Kultúrpalotának és a tornyos városházának” – mondta a polgármester.
A Székelyhon érdeklődésére Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója elmondta, hogy sem forgalmi, sem turisztikai szempontból nem indokolt a várfal megbontása és új bejárat kialakítása. „A polgármester már korábban is előállt ezzel az ötlettel. Régi álma ez, de szükségességét nem indokolja semmi. A Várba három bejárat van, s ez elegendőnek bizonyult. Ha valóban indokolt lenne egy újabb kapu kialakítása, akkor esetleg a műemlékvédelmisek is megengednék, de hangsúlyozom, jelen esetben erről szó sincs” – mondta a múzeumigazgató, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a polgármester azért szeretne oda egy bejáratot, hogy a Papiu felől is könnyen megközelíthető legyen majd az átalakított „istállóba″ költöző házasságkötő terem.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!