
Múlt héten pályázatíró tanfolyamot szerveztek Nyárádszeredában olyan fiataloknak és a civil életben dolgozóknak, akik eddig hasonló képzésben nem részesültek.
2013. április 18., 08:342013. április 18., 08:34
2013. április 18., 09:372013. április 18., 09:37
A képzést az Európai Bizottság Fiatalok lendületben programjának támogatásával szervezték a nevelési és szakképzési közösségi programok országos hatósága révén. Ez az intézmény számos területen szervez képzést a fiatalok számára, többek között pályázatírást is tanítanak. Az ország bármely részébe kiszállnak, ahol az ifjúsági programokban érdekelt szervezeteknek szükségük van az ő munkájukra – mondta el a Székelyhonnak a brassói Timár Rozália oktató, az említett ügynökség munkatársa, akit egy kolozsvári kollegája, Bogdan Romanic segített. Nyárádszeredába egy olyan személy hívta meg őket, aki előzőleg Marosvásárhelyen részt vett egy másik képzésükön, ők pedig szívesen jöttek erre a vidékre is. A tanfolyam költségeire az említett európai program nyújtott fedezetet.
Három nap – három projekt
Az ingyenes képzésre húsz személy iratkozott fel, mindannyian nyárádszeredaiak vagy itt dolgozó marosvásárhelyiek. A résztvevők a tanügy, önkormányzati szféra, civil szervezetek és gyerekjogvédelem területén dolgozó 20 és 50 év közötti személyek. Mint általában, itt is a nők vettek részt nagyobb számban, az oktatás pedig román nyelven folyt, fordításra szinte nem is volt szükség. Azért látták fontosnak a román nyelv használatát, hogy a résztvevők elsajátíthassák a sajátos szaknyelvet, hiszen a legtöbb hazai kiírásra román nyelven kell majd benyújtaniuk pályázataikat – tudtuk meg Timár Rozáliától.
A részvevők három napon át intenzív képzésben részesültek, rengetek szakmai kérdéssel kerültek szembe, és kiscsoportos műhelymunka keretében dolgoztak egy-egy kiválasztott projektötleten, amíg azt sikerült szaknyelven megfogalmazniuk és a követelményeknek megfelelően pályázati űrlapokra átírniuk. A képzés végén olyan projektvázlatok készültek el, mint magyarországi és romániai fiatalok tapasztalatcseréje az egészésges életmód kapcsán, a fiatalok részvétele a dötéshozatalban, ifjúsági kezdeményezések a környezetvédelmi tudatosítás érdekében. Timár Rozália elégedetten nyilatkozott a nyárádszeredai csoportról: nagyon kedvesek, vidámak voltak a résztvevők, akik ugyanakkor aktívan részt vettek a munkában.
A részvevők elégedettek
A részvevők elégedettek a képzés tartalmával, az elsajátított szakmai ismeretekkel. Megismerkedhettek a Fiatalok lendületben programmal, annak célkitűzéseivel, területeivel, és dolgozhattak saját projektötleteik megírásán – részletezte tapasztalatait Bereczki Rozália.
A gyermekjogvédelem területén dolgozó Mihály Margit azért jelentkezett a képzésre, hogy megtanulja, hogyan lehet pénzt szerezni az államilag gondozott gyerekek utaztatására, tapasztalatcseréjére, látókörük bővítésére, míg Bíró Claudia azt szerette volna elsajátítani, hogy hogyan és milyen pénzalapokat lehet lehívni ifjúsági programok szervezésére, támogatására.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!