Még az autót is a kerítéshez kötötték

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Keddre virradóan nagy erejű vihar söpört át Maros megyén, jelentős károkat okozva főként a vidéki települések gazdaságaiban. Házakba ment be a víz, pincéket öntött el, veteményeseket tett tönkre. A károkról még nem készült mérleg, annyi viszont már bizonyos, hogy jelentősek.

Bakó Zoltán

2012. június 05., 16:032012. június 05., 16:03

2012. június 05., 17:172012. június 05., 17:17

Kedden délelőtt a Nyárádmentét Nagyernye felől akartuk megközelíteni, de már Marosszentgyörgy határában akadályba ütköztünk. A falutábla mellett, a Selgros üzletházzal szemben egy patakhidat javítanak már jó néhány napja, eltérítették a forgalmat.

A megnövekedett vízhozam miatt a patak kiöntött a medréből, átfolyt a készülő hídon, majd az országúton, így az erre haladó autósoknak csaknem félméteres vízben kellett áthajtaniuk. Aki robogóval próbálkozott, bennragadt a vízben.


Az ágyat is ellepte

Nagyernye Ikland felőli kijáratánál több ház is víz alatt álltt. A 286-os számú előtt többen is álldogáltak, ott volt az önkormányzat képviselője, valamint a helyi önkéntes tűzoltócsoport is, megpróbáltak segíteni, ám addig semmit sem tehetnek, amíg a víz valamennyire le nem vonul – mondották. „A Káli patak felől jött a víz, reggel nyolc órakor még kimentem az udvarra. Akkor még fű volt ott, víznek nyoma sem. Alig egy óra múlva már szinte derékig ért a víz. A házban is. Elborította az ágyat, úszott a szalagparkett. Menekültünk, mentettük a menthetőt” – mondotta el a ház gazdája. Hasonló helyzetben volt a környező három-négy ház is.

Nyugodtan aszfaltoztak

Ikland felé haladva egy utász csoporttal találkoztunk. Rendíthetetlen lelki nyugalommal kátyúztak, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy a felázott aszfaltba tömítést hengereljenek. Hogy az így elvégzett foltozás meddig fog tartani, annak csak a jövő a megmondhatója. De az szinte holtbiztos, hogy legkésőbb jövő ilyenkor újra lehet/kell kezdeni a kátyúzást.

Kidőlt kerítések, megkötött autó

Székelykálban a kővel felszórt utcákban jól látni a hajnalban átzúdult ár nyomait. A léc- és drótkerítések felfogták és visszatartották a vizet, amíg bírták. Miután már nem, dőlt a kerítés. Igen sok ház előtt teljesen elfeküdt, másutt „csak” megdőlt, mint az unitárius templom melletti háznál is. Az udvarokban, zöldségesekben vastagon állt az iszap, a hordalék. Az emberek jó része nem várt külső segítséget, lapátokkal, ásókkal, gereblyékkel gyűjtötték a hordalékot, szemetet, s igyekeztek lefolyást biztosítani a még árkokban, földeken álló víznek.

A Nyír utca kereszteződésében, a 188-as számú ház előtt természetellenes pózban, nyitott ajtókkal egy személygépkocsi áll. Iszapréteg borítja az utasteret. „Éjjel egytől reggel négyig tartott az égiháború. Talpon voltunk, s egyszer egy fémes csattanást hallottunk. A férjem kiszaladt a kapu elé, s látta, hogy az ár megemelte és betonhoz csapta az autót. Akkor a kerítéshez kötötte, hogy el ne vigye a víz. Az utastér teljesen megtelt iszappal, nem is tudom, hogyan lehet majd kitisztítani” – meséli a ház asszonya az éjszaka történteket.

Innen tovább nem!

Iszlóban, Nyárádszentmártonban és Csíkfalván az út mentén látszott, hogy itt is „járt a víz”, ám látszólag nagyobb rombolást, károkat nem okozott. A mezőn tócsák vannak, ám hogy mekkora területeket pusztított el, még nem tudni. Jobbágyfalván már merőben más a helyzet. Itt a megyei utat helyenként félig vagy egészen víz borítja, a falu közepénél a helyi rendőrég autója állt keresztbe, leállítva a forgalmat. Innen tovább nem lehet járművel haladni, ki is alakult egy több kilométeres várakozó autósor. Rendőri engedéllyel kikerüljük a torlaszt, s elmegyünk a falu végéig.

Helyenként szivattyúkkal emelik ki a vizet az elöntött területről, kutakból, s ebben a munkában a nyárádremetei önkéntes tűzoltó-alakulat autója is részt vesz. A falu utolsó házait elhagyva megállásra kényszerülünk – a víz annyira elborította az utat, hogy kiskocsival lehetetlenség eljutni a nyárádszeredai emelkedőig. Egy kisteherautó mégis megpróbálkozik, és… sikerül neki. Mi nem kockáztatunk, s a rendőrnek is megígértük, hogy visszatérünk.

Maros megyei helyzetkép kedden

A Maros Megyei Horea Vészhelyzeti Felügyelőség és a prefektúra kedden délelőtt a következőket hozta tudomásunkra: 120 gazdaságot, három lakást, két megyei utat öntött el a víz. Dedrádszéplak községben három lakásba, 16 udvarba hatolt be a víz, 7 hektár termőterületet öntött el. Megemlítik a jobbágyfalvi helyzetet is. Itt 100 érintett házról és 30 hektáros mezőgazdasági területről szól a tudósítás. Marosvásárhelyt, Jeddet, Szászrégent és Nyárádszereda körzetét említik mint kárt szenvedett övezeteket. A megyeközpontban a Hosszú utcában, az Állomás téren, a Törcsvári és a Bartók Béla utcákban, valamint a Hidegvölgyben mentettek a tűzoltók az éjszaka folyamán. Délelőtt a Cuza Voda utcai Szakszervezeti Ház és a Váluskút (Caraiman) utca egyik házának alagsorából szivattyúzták a vizet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés