
Fotó: Boda L. Gergely
Igazi felüdülést jelentett testünk, lelkünk számára az a bő félórás séta, amelyet a marosvásárhelyi városházához tartozó virágkertészetben tettünk egy szeles, hideg februári napon. A kellemes meleg mellett szemet gyönyörködtető ciklámenek, illatos fréziák, szegfűk, szelíd ibolyák és tavaszt idéző salátaágyások fogadtak.
2013. február 26., 16:122013. február 26., 16:12
2013. február 26., 16:352013. február 26., 16:35
Pár évvel ezelőtt a városi virágkertészetnek két-három üzlete volt Marosvásárhelyen, ahol értékesítették a szebbnél szebb egynyári-, évelő- vagy dísznövényeket. A létszámcsökkentés és a megszorító intézkedés miatt azonban ezekről lemondtak, így csak a Prut utcai székházban működő kis virágboltban, ideiglenesen a napi piacokon és az értékesítés céljából szervezett vásárokon lehet ezekből vásárolni.
Egész évben ültetnek, pikíroznak
„Nálunk folyamatos a maggyűjtés, dugványozás, ültetés, pikírozás, fa- és cserjemetszés, átültetés” – mondja Gheorghe Mureşan igazgató, miközben mutatja, hogy az egyik ládában a tavaly nyáron-ősszel összegyűjtött virágmagok vannak, mellette a már beültetett, de még üresnek látszó láda, majd a kihajtott, zöldellő apró növénykék. Az asszonyok egy része épp azokat ültette szét, hiszen májusban-júniusban ezek fogják díszíteni a városi körforgalmakat, főtéri virágágyásokat.
Rákérdeztünk, hogy mit keresnek a virágágyásokban a salátamezők. Az igazgató elmondta, hogy ősszel ezekben az ágyásokban fejlődött az őszirózsa, és idén újra az fog bele kerülni, de a köztes időszakban egy jó pár száz fej saláta terem meg. Ezt a napi piacokon értékesítik majd. „A meleget folyamatosan biztosítanunk kell, a fűtést részben gázzal, részben fával oldjuk meg, és még így is jelentős költséget jelent. Szerencsére ipari vizet használunk, abból is jelentős mennyiséget, ezért évente átlagosan ötezer lejt fizetünk” – számol be az igazgató.
A díszcserjékkel még várnak
Február utolsó hétvégéjén már Marosvásárhely főterén és a napi piacokon fogják értékesíteni a fréziákat, ciklámeneket, szegfűket. Idén összesen 6500–7000 szál frézia és négyezer ciklámen cserél majd gazdát. A díszcserjéket és bokrokat, sövényeket csak március közepén, végén fogják kiültetni, mikor a föld már nem lesz fagyos, és ki lehet ásni, illetve újra lehet ültetni őket. A tavalyi nagy szárazságban pár díszfa, bokor még a faiskolában is kiszáradt, holott rendszeresen öntözték őket. Városszerte ellenőrizni fogják, hogy hol kell pótolni a cserjéket, bokrokat, és március végén, illetve áprilisban újakat ültetnek majd.
Átmeneti időszak
Marosvásárhely polgármestere többször elmondta sajtótájékoztatón, hogy szeretné felszámolni a városi virágkertészetet és a zöldövezetek, virágágyások karbantartását magáncégre bízná, ugyanis véleménye szerint így olcsóbban lehetne megoldani a város szépítését, mint jelenleg. Gheorghe Mureşan, igazgatótól megkérdeztük, hogy mi a véleménye a városvezető ezen tervéről. „Hétfőtől nyugdíjas vagyok, és igaz, hogy egy évig még bedolgozói szerződéssel segíteni fogok az új igazgatónak, hogy megtanulja a szakma csínját-bínját, de már nem az én dolgom, hogy a polgármester ötleteit kommentáljam. Mi továbbra is végezzük a munkánkat, virágokat, fákat, bokrokat termesztünk, szépítjük a várost” – mondta az igazgató.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!