
Kedden temetik Marosszentannán a Zoltán falu határában balesetben elhunyt marosvásárhelyi Ramona Fabian népdalénekesnőt.
2013. október 07., 16:372013. október 07., 16:37
2013. október 07., 17:022013. október 07., 17:02
Szombaton délben 12 óra 56 perckor értesítették a megyei katasztrófaellenes felügyelőséget, hogy az E60-as nemzetközi út Zoltán falubéli (Szászkézd község) szakaszán súlyos közlekedési baleset történt. A helyszínre a Brassó megyei Kőhalom közlekedési rendőrei érkeztek ki a marosvásárhelyi tűzoltókkal és rohammentőkkel együtt, ám a mentősök már csak a gépkocsi egyetlen utasának halálát tudták megállapítani.
A Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a VW Golf márkájú személygépkocsi Brassó felől Segesvár irányába közlekedve túl nagy sebességgel hajtott be a kanyarba, emiatt megcsúszott az úttesten és beleütközött egy szabályosan közlekedő kamionba. A balesetben a Golf 34 éves vezetője, Ramona Fabian marosvásárhelyi népdalénekesnő életét vesztette.
Hírügynökségi források szerint az énekesnő a bukaresti repülőtérre kísérte ki barátját, onnan tartott hazafelé, amikor a baleset bekövetkezett. A kamion vezetője sikertelenül próbált meg kitérni a megcsúszott személygépkocsi elől, emiatt az út menti völgyben kötött ki.
A tragikus balesetben elhunyt énekesnőt kedd délben egy órakor temetik Marosszentannán.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!