Emléktábla a Református Kollégium két vértanújának

•  Fotó: Szucher Ervin

Fotó: Szucher Ervin

A marosvásárhelyi Református Kollégium két székely vértanújának, az iskola tanárának, Török Jánosnak és diákjának, Horváth Károlynak állított emléket az intézmény öregdiákjainak baráti köre.

Szucher Ervin

2013. március 15., 21:012013. március 15., 21:01

A ’48-as forradalom leverését követő Makk-féle összeesküvésben részt vevő, árulás áldozatául esett és a Postaréten, 1854. március 10-én kivégzett néhai kollégisták nevét és hőstettét péntektől az iskola falára elhelyezett márványtábla hirdeti. „Baráti körünk régi álma válik ma valóra azzal, hogy közösen fejet hajthatunk iskolánk mindenkori vértanúi előtt, legyen 1848, 1956 vagy akár 1989, ezzel a közös, minden időt áthidaló központi emléktáblával” – hangsúlyozta beszédében Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körének elnöke.

Ünnepi beszédében Ötvös József, a Vártemplom lelkésze nyomatékosítani kívánta, hogy Török János emléktáblája nélkül nem lenne teljes a kollégium történelmi panteonja. A nagy tudású pedagógus, aki után harminchárom kéziratos mű maradt fenn, a marosvásárhelyi református lelkészképzés utolsó vallástanára volt. Tragikus halálával, 1854-ben a városban megszűnt a lelkipásztorok képzése. Egyébként az 1848–49-es szabadságharc megosztotta a kollégium tanárait. Míg az udvarhelyszéki bágyi Török János egész életében a szabadság lázában égett, a szász közegben született, és egykori vármegyei szolgabíró fia, Bolyai Farkas egy életen át császárhű tanárként ellenezte a forradalomban való részvételt.

A cudar idő ellenére több száz diák vett részt az ünnepségen. Bod Károly öregdiák, az emléktábla-állítás kezdeményezője arra kérte az iskola tanárait és tanulóit, hogy minden év márciusában gondoskodjanak a vértanúk előtti főhajtásról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés