Lebontják a dicsőszentmártoni Bicapa vegyi kombinát össze épületét.
2013. augusztus 29., 14:252013. augusztus 29., 14:25
2013. augusztus 29., 14:512013. augusztus 29., 14:51
A Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője, Dănuţ Ştefănescu bejelentette, lebontják a dicsőszentmártoni Bicapa vegyi kombinát teljes felépítményét. Így megszűnik a csatateret idéző városszéli tájkép. Miután egy bukaresti kereskedelmi társaság megvásárolta a román vegyipar egykori fellegvárának számító létesítményt, azt is elérte, hogy a kombinát épületeinek lebontását engedélyezze a fővárosi szakhatóság.
A jogi felszámolónak többszöri nekifutás után 2012-ben sikerült értékesítenie a már régen leállított ipari kolosszust 3,2 millió eurós (ÁFA nélküli) áron. A létesítmény épületei 850 169 négyzetmétert foglalnak el. Az épülettel és területtel együtt eladták a kombinát még ingó vagyonát, mérőfelszereléseket és -berendezéseket, bútorzatot, irodafelszereléseket, leltári tárgyakat, cserealkatrészeket, fogyó- és csomagolóanyagokat.
Ami azonban a három fertőzésveszélyt jelentő anyagokat tartalmazó meddőhányót illeti, ezek sorsa most sem oldódott meg. Amint a környezetvédelmi főfelügyelő elmondotta, ezeket konzerválták. Ám sokak szerint kérdéses, hogy a meddőhányók alsó szigetelése mennyire biztonságos.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!