
Bartha Loránd fiatal erdélyi színházrendező megkapta a budapesti Titánium 2013 Tehetségkutató Platform díját a május 29-én megtartott gálán.
2013. június 03., 10:572013. június 03., 10:57
2013. június 03., 18:182013. június 03., 18:18
A Titánium projekt keretében az 51 beérkezett pályázat közül 5 produkció megvalósulását támogatják anyagilag és menedzsmenti tapasztalattal a 2013/2014-es színházi évadban, a következő helyszíneken: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház (a fenti képünkön), Átrium Film-Színház, Thália Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza. Az évad során bemutatott előadások rendezői közül kerül ki az Év Titánja fődíj tulajdonosa, aki az esemény fő támogatójának, a MasterCard felajánlásának köszönhetően pénzjutalomban is részesül.
Bartha Loránd (a képünkön) az első fiatal erdélyi rendező, akit kitüntet a magyarországi alternatív színházi közeg. A díjazott Lovassy Cseh Tamás kolozsvári fiatal író és dramaturg munkáját, a Kutyák című drámát fogja színpadra állítani, fiatal erdélyi alkotók közreműködésével. „Azt gondolom, hogy ez egy lehetőség a generációm színházi alkotóinak, hogy megérezzük és megmutassuk Budapesten, mi hogyan is látjuk a kortárs valóságot itthon. Generációs díjnak érzem, közösen kell megmutassunk valamit ebből a létezésből, mert most kíváncsiak ránk!”– nyilatkozta Bartha Loránd. Az előadást Orlai Tibor magyarországi producer menedzseli és a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház Kamaratermében mutatják be 2014 márciusában. A Platform további díjazottjai: Radnai Márk (Párhuzamos történetek), Bodzsár Márk (W. úr üzen), Boross Martin (Ibolya), valamint Benkó Bence és Fábián Péter (Brecht: A szecsuáni jólélek) voltak.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!