
Fotó: Boda L. Gergely
Nekifogtak egy újabb körforgalom kialakításának Marosvásárhelyen, a Dózsa György és Bodoni utca kereszteződésénél.
2012. május 09., 15:572012. május 09., 15:57
2012. május 09., 17:222012. május 09., 17:22
A munkálatok feltehetőleg két hónapot vesznek igénybe. Bár a munkagépek már dolgoznak, egyelőre még a helyén maradt a buszmegálló és a Átutazó (Trecătorul) nevű kioszk is. Ezeket pár méterrel odébb az I. számú Fertőző betegségek Klinikája elé költöztetik majd.
A marosvásárhelyi városháza tervezői úgy vélték: a jelenlegi jelzőlámpás megoldásnál egyszerűbb és könnyebb lenne, ha egy körforgalommal „irányítanák” a gépjárműforgalmat a Dózsa György és Bodoni utca kereszteződésénél. A rendelkezésre álló hely azonban nem elegendő, így a járdát pár méterrel hátrébb, a jelenlegi parkba költöztetik. Nem maradhat a kávét, cigarettát, kisebb használati cikkeket forgalmazó bódé sem. Az egység tulajdonosát már a hét elején felszólították, hogy 24 óra alatt költöztesse pár méterrel odébb a kioszkot. A városháza által kijelölt új helyen azonban – közvetlenül a fertőzőkórház kerítése mellett – egyelőre nem tudják biztosítani a létesítményben a vizet és az villanyáramot.
Maria Dionisie társtulajdonos húsz éve árul az említett bódéban. Szerinte a városháza által megszabott idő nagyon rövid volt, ezért tíz nap haladékot kért és kapott. Az érintett azt sérelmezi, hogy a költözéssel, a közszolgáltatások bekötésével járó idő alatt nem tudnak árusítani, így jelentős jövedelemtől esnek el, ugyanakkor a víz- és munkálatok költsége is őket terheli. A városháza illetékesei szerint azonban az üzlethelyiség tulajdonosainak már év elején mondták, hogy mit terveznek, s hogy pár méterrel odébb kell költözniük.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!