Több mint egy hónapos huzavona után bejelentették: Marosvásárhelyről Kolozsvárra költözik a Félsziget. Románia egyik legnagyobb fesztiváljának 11. kiadására a Gorbó-völgyében kerül sor. A rendezvény időpontja is módosult a korábbi évekhez képest: a fesztivált július 18. és 21. között szervezik meg.
2013. január 30., 11:552013. január 30., 11:55
2013. január 30., 15:142013. január 30., 15:14
Kolozsvár polgármestere, Emil Boc szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Marosvásárhelyről Kolozsvárra, egészen pontosan a kincses város melletti Gorbó-völgyébe költözik a fesztivál.
Támogatást kapnak a kincses várostól
A kincses város vezetése és a Félsziget szervezői már együttműködési megállapodást is kötöttek. Leszögezték többek közt azt, hogy Kolozsvár polgármesteri hivatala egy tízhektáros területet biztosít a fesztivál számára a Gorbó-völgyében, ugyanakkor megoldja a víz- és áramellátást, a közvilágítást, a megfelelő útviszonyokat, a közszállítást és a rendezvény népszerűsítésében is segédkezik. Erre a támogatásra a városi költségvetésből különítik majd el a forrásokat. A szervezők egyéb támogatást is kérvényeztek, de konkrét összegről még nem tárgyaltak – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Bizonytalanságban „élt” a fesztivál Marosvásárhelyen
A Félsziget fesztiváligazgatója, Bodor László szerint nehéz döntést kellett meghozniuk, amikor tíz év után elköltöztették a fesztivált. „A hosszútávú terveinket szem előtt tartva hoztuk meg a döntést. Szerettük volna bebiztosítani a fesztivál jövőjét, és a kolozsvári városvezetésben egy olyan partnert találtunk, amely hajlandó velünk közösen építkezni, és a rendelkezésünkre bocsátani egy tökéletes fesztiválhelyszínt, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a Félsziget Kelet-Európa legfontosabb fesztiváljai közé emelkedjen” – nyilatkozta Bodor László. Szerinte a fesztivál az elmúlt években folyamatosan növekedett, most pedig tetőzött, és új alapokra van szüksége. Kérdésünkre, hogy mit ígérhetett volna Marosvásárhely polgármesteri hivatala ahhoz, hogy itt maradjon a fesztivál, Bodor László azt mondta, nem így tevődik fel a kérdés. „Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat azt akarta, hogy folyamatosan költözzünk valahová: előbb a pályák területéről kellett hátrább menjünk, idén pedig azt szerették volna, hogy a lovardához költözzünk. Nem kaptunk egy biztos alapot, így pedig nehéz fesztivált szervezni” – fogalmazott Bodor. Ami az önkormányzattal való együttműködést illeti, a fesztiváligazgató hozzátette: az elmúlt négy hétben többet sikerült tárgyalnia a kolozsvári önkormányzattal, mint a marosvásárhelyivel tíz év alatt.
Nem lesz elrománosodás, marad a multikulturalitás
A marosvásárhelyi Félsziget-rajongók több közösségi portálon kifejtették, hogy mennyire nem értenek egyet a fesztivál költöztetésével, többen megfogalmazták félelmüket, hogy most már teljesen „elrománosodik” a fesztivál. „Sok félelem van a rajongókban, de még bennünk is a költöztetésessel kapcsolatosan, hiszen mégiscsak Marosvásárhelyen volt eddig a rendezvény. A Félsziget azonban nem etnikai alapon szerveződött eddig sem, továbbra is megőrizzük a nemzetközi és multikulturális jellegét. Tehát megnyugtathatom a rajongókat, ezután is lesznek magyar együttesek és magyar kulturális programok” – reagált Bodor a félelmekre. Szerinte, aki igazán szereti a Félszigetet, az Kolozsvárra is elmegy majd bulizni.
Meglepődtek Marosvásárhelyen
Két órával a költözés bejelentését követően Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója úgy nyilatkozott, mintha nem tudott volna arról, hogy mi történt Kolozsváron. „Tárgyalásokat folytattunk a Félsziget Fesztivál szervezőivel és holnap (csütörtökön – szerk. megj.) reggel találkozunk velük, hogy megbeszéljük a részleteket. Az önkormányzat támogatásáról biztosítottuk az igazgatót, és megígértük, hogy teljesítjük minden kérésüket, abban a reményben, hogy itt marad a városban a rendezvény” – mondta. Megjegyezte, a szervezők kérték, hogy a város biztosítsa a területet, illetve egyéb, vízzel, elektromossággal és földgázzal kapcsolatos igényeik voltak. „Délelőtt találkozunk velük, és a délutáni ülésen az önkormányzat képviselő-testülete is áldását adhatja az egyezségre” – mondta. A rögtönzött sajtótájékoztatóra összesereglett újságírók közölték Claudiu Maiorral, hogy a fesztivál honlapján már hivatalosan is bejelentették a helyszínváltozást, ekkor közölte, a szervezők kifejezett kérése volt, hogy tartsák titokban a tárgyalásokat. „Úgy néz ki, hogy az igazgató nem szavatartó ember” – mondta. Hozzátette, telefonon egyeztették a csütörtöki megbeszélést, amelyet még senki sem mondott le.
Megkérdeztük erről a fesztiváligazgatót is, Bodor László azt állítja, a kolozsvári sajtótájékoztató előtt értesítette a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal kommunikációs igazgatóját arról, hogy véglegesen döntöttek a költözésről.
Késik az idénykezdés a marosvásárhelyi Víkendtelepen: a medencék egyelőre üresek, a nagy játszótér karbantartás miatt zárva van, a csónakázó tisztítása pedig csak részben készült el. A hivatalos nyitást május végére tervezik.
Eltűnt személyként keresi a Maros megyei rendőrség az 58 éves Gabor Viorelt, aki a pénteki nap folyamán elhagyta a Gheorghe Marinescu utcai kórházat Marosvásárhelyen.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Lomtalanítási és textilhulladék-gyűjtési kampány indul május elsején Marosvásárhelyen – újdonságként idén veszélyes hulladékok is leadhatók. Az akció egy hónapig tart, minden városrészen három napig lesznek elérhetők a gyűjtőpontok.
Nem kérdés, hogy spórolósabb év lesz az idei Marosvásárhelyen, kevesebb pénz jut a kulturális és sporttevékenységekre. Folytatják azonban az elkezdett beruházásokat, iskolák felújítását és bölcsődék építését. Készenléti hitel megnyitására is készülnek.
Erősebb volt a kezdés, mint vártuk – írják a marosvásárhelyi repülőtér közösség oldalán egy hónappal azután, hogy új menetrenddel, tíz célállomással bővítettek.
Szaporodott a marosvásárhelyi állatkert állománya az elmúlt hetekben, több kis állat is megszületett. Május elsején, pénteken is meg lehet nézni ezeket.
Marosvásárhely 43 millió lejt kap az Anghel Saligny programból egy új Maros-híd megépítésére – a csütörtöki tanácsülésen elfogadták a beruházáshoz szükséges határozatokat. A városnak valamivel több mint 24 millió lejes önrészt kell biztosítania.
Háztartási melléképület gyulladt ki Makfalván szerdán este, egy ember megsérült, egy állat pedig elpusztult.
Felborult és lesodródott az útról egy személyautó csütörtök délután Szásznádas közelében. A balesetben két felnőtt és két gyerek sérült meg.
szóljon hozzá!