
Hárman vitették magukat vidékre, de útközben megtámadták és kirabolták a taxisofőrt. Pénzt, maroktelefont, gyűrűt vettek el tőle. Az áldozat hatnapi kezelésre szorult.
2013. január 30., 13:122013. január 30., 13:12
2013. január 30., 13:302013. január 30., 13:30
Kiraboltak egy taxist január 25-én hajnali öt órakor a Marosvásárhely és Gernyeszeg közötti útszakaszon. A sértett azonnal feljelentést tett a nagyernyei rendőrőrsön ismeretlen tettesek ellen.
Marosvásárhelyen három személy arra kérte az autó vezetőjét, hogy szállítsa el őket a várostól 10 kilométerre levő településre. Útközben, amikor lakatlan területre értek, a három férfi arra kérte a gépkocsivezetőt, hogy álljon meg, s amikor ezt megtette, a hátsó ülésen helyet foglaló egyik utas hátulról lefogta a sofőrt, a másik kettő pedig bántalmazni kezdte, majd elvettek tőle 500 lejt, egy mobiltelefont, valamint egy ezüstgyűrűt – a teljes kárérték eléri a 600 lejt –, majd elmenekültek a helyszínről. A bántalmazott gépkocsivezető esetében az igazságügyi orvosszakértő 5-6 napos kezelési időszakot állapított meg, hogy az elszenvedett sérülésekből felépüljön.
Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság bűnüldözési csoportja a gernyeszegi rendőrökkel együtt kezdte el a nyomozást, s keddre sikerült is azonosítani a támadás és rablás elkövetőit. A három gyanúsított erdőcsinádi illetőségű, 21 és 23 év közötti.
Őket őrizetbe vették, bűnügyi vizsgálatot indítottak ellenük rablás bűntettének alapos gyanújával, szerdán előállították őket a marosvásárhelyi bíróságon, ahol előzetes letartóztatást kértek ellenük. A bíróság helyt adott a kérelemnek, s elrendelte az előzetes letartóztatásba vételt. A gyanúsítottakat jelenleg a marosvásárhelyi rendőrség fogdájában helyzeték el – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!