
Kissé megkésve, de szeretetben és családias hangulatban szervezték meg a gyereknapot azoknak az örökbe fogadott Maros megyei gyerekeknek, akik az elmúlt két évben leltek családra. A közösségformáló napon 26 kisgyerek és kamasz vett részt.
2012. június 12., 15:062012. június 12., 15:06
2012. június 12., 15:122012. június 12., 15:12
A Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság nyilvántartásában 37 olyan kiskorú áll, akiket az elmúlt két évben fogadtak örökbe nevelőszülők. Június 8-án számukra szervezték meg azt a különleges gyereknapot, amelynek nem csak a gyerekek, hanem nevelőszüleik számára is közösségformáló hatása volt.
Az Ariel bábszínház, a Kiwi Alapítvány és a Nevelőszülők Egyesülete közös családias hangulatú programjain 26 gyerek és nevelőszüleik vettek részt. A kilenc kislány és tizenhét fiú az Ariel bábszínház Piroska és a farkas című előadásán szórakozhatott, majd a másfél és 16 éves kor közötti gyerekeket zenés, táncos műsorral lepték meg, egymásnak zenéltek, a gyerekek pedig színes és sokat mondó aszfaltrajzokban fejezték álmaikat, a szervezők pedig oklevéllel és ajándékkal jutalmazták őket.
Másnap Kovászna megyében folytatódott a gyerekeknek szervezett móka, ahol 225 család vett részt a sepsiszentgyörgy melleti Benedek mezői gyerektáborban szervezett gyermeknapon. A Maros megyei gyermekvédelem is három családdal és örökbe fogadott gyerekeikkel képviselte a megyét. Az esemény jó alkalom volt arra, hogy a „hasonló cipőben” járó családok és örökbe fogadott gyerekeik megismerjék egymást, megossszák egymással a tapasztalataikat, illetve még több közös családi programot szervezzenek.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!