
A Kéve című hetilap 2005 októberében indult útjára, mint a Székely-Mezőség református kiadványa. Megálmodója, elindítója és szerkesztője Brassai Zsombor hajdani székelykövesdi református lelkész volt.
2014. május 11., 14:552014. május 11., 14:55
A hetilap három éven keresztül jelent meg, majd hosszú szünet következett. 2013 pünkösdjén újraindult a Kéve, mint a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye havonta megjelenő lapja. A kiadvány első számában a következőképpen fogalmazott az egyházmegye esperese, Jakab István galambodi lelkipásztor: „Lapunk bizonyos értelemben a korábban megjelenő székely-mezőségi gyülekezetek lapjaként ismert Kéve folytatása, felelevenítése is szeretne lenni, de egyben szélesebb körben, az egyházmegyénk hivatalos lapjaként kíván jó hírt, evangéliumot, örömüzenetet vinni minél több református családba.”
Péntek délután a – most már – havilap egyéves működésének a megünneplésére került sor a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központban. A rendezvény áhitattal kezdődött, amelyet Szegedi László kőhalmi református lelkész-esperes tartott. Szegedi László nemes kezdeményezésnek nevezte a lap elindítását, majd elmondta, szerinte „egy református újságnak útmutató szerepe van.” Az áhitatot rövid zenés előadás követte, majd Jakab István esperes a lap kiadásának anyagi költségeit felvállalókat és a szerkesztőbizottság tagjait köszöntötte.
Les Zoltán egyetemi lelkész, a Kéve főszerkesztője szerint a lap „egyházmegyénk életét tükrözi.” „Igyekeztünk egyházmegyénk pulzusán tartani a kezünk – mondta a főszerkesztő-lelkész –, igyekeztünk kidomborítani egyházmegyénk életéből mindazt, ami az élni akarást tükrözi, hiszen a bíztatásra szüksége van a városi gyülekezeteknek és az elszigetelt szórványközösségnek egyaránt.”
Az ünneplő közönséget Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere és Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke is köszöntötte. Végezetül a Maros megyei református lelkészek kórusa lépett fel. A találkozó kötetlen beszélgetéssel és szeretetvendégséggel zárult.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
szóljon hozzá!