
Fotó: Veres Nándor
Két hónap leforgása alatt félezer marosvásárhelyi és szászrégeni tömbházlakó maradt ivóvíz nélkül, legtöbben önhibájukon kívül. Az Aquaserv regionális vízszolgáltató kollektív büntetést alkalmazott: elzárta a fő vízcsapokat a nagy adósságokat felhalmozó lépcsőházakban akkor is, ha a negyven lakrészből csupán két-három tulajdonosnak volt tartozása. Bár 2012-től egyéni szerződést lehet kötni az Aquaservvel is, mindeddig senki nem tudta teljesíteni a szolgáltató által megszabott feltételeket.
2014. május 22., 12:332014. május 22., 12:33
2014. május 22., 13:282014. május 22., 13:28
Marosvásárhelyen 2012-ben egy fogyasztó beperelte az Aquaservet, kérve, hogy tegye lehetővé az egyéni szerződés megkötését. A pert megnyerte, ennek ellenére mai napig nem tudott „kiválni a közösből”.
Műszaki követelmények
Az Aquaserv Regionális Szolgáltató már 2012-ben kidolgozta azt a műszaki követelményrendszert, amelynek betartása esetén a fogyasztók kérhetik, hogy egyéni szerződést kössenek velük. A feltételek között szerepel, hogy a fogyasztóknak új vízórát kell vásárolniuk, és saját költségükön elvégeztetniük a vezetékrendszer módosítását. Az előírás értelmében az épületen kívül kell létrehozni egy olyan rekeszt, ahová minden új mérőóra kerül, és onnan kell bevezetni külön-külön minden lakásba a vízvezetéket. Ugyanakkor az egészet hőszigetelni kell, mert télen elfagyhatnak. Az átalakítások jelentős kiadásokat rónának a lakástulajdonosokra, hiszen egy négyemeletes tömbház esetében a szolgáltató feltételei szerinti műszaki átalakítás akár 100-120 ezer lejbe is kerülhet.
Rongálódna az épület szerkezete is
A Székelyhonnak Alexa Péter, az egyik kövesdombi tulajdonosi társulás elnöke elmondta, hogy nemcsak a jelentős költség miatt, hanem azért sem fogtak neki a munkálatoknak, mert a szolgáltató követelménye szinte kivitelezhetetlen. „A vízaknától a lépcsőházban nem tudunk minden lakásba külön vízvezetéket vezetni, mert nem fér el. Ha kívül vezetjük, akkor azt jelenti, hogy minden lakásnál meg kell fúrni a betonfalakat, s ez gyengíti az egész épület szerkezetét. A tízemeletes tömbházak esetében, de nem csak, az egyéni fűtésrendszerek kialakításakor már többször, több helyen átfúrták a falakat. Senki nem mérte fel, hogy egy földmozgás esetén ezek a betonfalakkal rendelkező épületek hogyan viselkednének. Pillanatnyilag a szolgáltató által előírt követelményeket lehetetlen megvalósítani” – véli Alexa Péter, aki szerint az jelentene megoldást, ha az Aquaserv a nagy adósságot felhalmozó lakástulajdonossal egyezséget kötne, és az jóindulatúan, tekintettel jól fizető szomszédaira, beengedné a szolgáltató szakembereit, akik lezárnák és lepecsételnék az ő vízóráját.
Csak az adósokat büntetnék
„Ha a vízóra-leolvasó, a postás, a rendőrség bejöhet a házába, az Aquaserv szolgáltató miért nem meri felvállalni, hogy csak az adósok lakásában zárja el, és pecsételje le a vízórát? Kényelmesek és mindenféle kifogásokat találnak. Egyszerűbb lenne, ha csak azokat bírságolnák, akik elmulasztották törleszteni a számlát. Nem becsületes, hogy kollektív büntetést alkalmaznak” – mondta a Resica utcában lakó Simon Ferenc nyugdíjas.
Magánterületre nem mehetnek be
Az Aquaserv sajtószóvivője, Nicu Tomuleţiu a Székelyhonnak elmondta, a törvény nem ad nekik lehetőséget arra, hogy a lépcsőházban átalakításokat végezzenek, sem arra, hogy az embereknél, egyéni szerződés hiányában lezárják a vízcsapokat. „Mi csak a tulajdonosi társulás képviselőivel tudunk tárgyalni, semmi módon nem tudunk a lakástulajdonosokkal egyéni egyezséget kötni, hogy például csak az adósnál zárjuk el a vizet, még akkor sem, ha ő ebbe beleegyezik” – mondta az illetékes. Kérdésünkre, hogy ha harmadik éve senki nem tudta teljesíteni az egyéni szerződés megkötéséhez szükséges műszaki követelményeket, akkor nem kellene más megoldást találni, a sajtószóvivő csak annyit mondott: a feltételekről az Aquaserv Regionális Vízszolgáltató vezetősége döntött.
Mindenhol van víz
Szerdán délelőtt, hatnapos kollektív büntetés után az Aquaserv újraindította a szolgáltatást abban az Ady lakótelepi tömbházban is, ahol a nagy adósságok miatt zárták el a vizet múlt csütörtökön. Mint beszámoltunk róla, eredetileg négy tulajdonosi társuláshoz tartozó tömbházakban szüntették meg a szolgáltatást a felhalmozott tartozások miatt. Az Aquaserv idén immár harmadik alkalommal próbálja ilyen módon fizetésre bírni a fogyasztókat. Sikerrel.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!