
A Marosvásárhelyi Rádió fennállásának 55. évfordulóját kiemelkedően ünnepli: március másodikától, szombattól egész nap magyar nyelven sugároz az új, 106,8 megahertzes frekvencián.
2013. február 24., 11:222013. február 24., 11:22
2013. február 24., 11:292013. február 24., 11:29
Több évtizedes tervezgetés után március másodikától egész Székelyföldön reggeltől estig magyarul szólal meg a Marosvásárhelyi Rádió, a Román Rádiótársaság igazgatótanácsának döntése értelmében ugyanis az eddig a România Cultural rádió által használt frekvencián a kisebbségi műsorok szólnak.
Az intézmény főszerkesztő-helyettese, a magyar műsorokért felelős Szász Attila a Székelyhon.ronak elmondta: a műsorrácsot eddig is úgy alakították, hogxy elsősorban a székelyföldi magyarokat szólítsák meg, ez ezután is így lesz, csak nem napi 7 órában, hanem 16-ban. „Vannak felmérések, amelyek azt igazolják, hogy magasan vezetünk a régióban, nyilván városokban nem, de nem is az a célunk, hogy a piaci és a kereskedelmi rádiókkal felvegyünk egy bizonyos versenyt, hanem a célunk az, hogy a közszolgálati feladatainknak eleget tegyünk” – mondta Szász Attila. Hozzátette, a szerkesztőség bővítésére egyelőre nincs lehetőség, viszont több mint húsz új műsorral készülnek. Kiemelte, talán a legnagyobb hozadéka az egész napos sugárzásnak, hogy immár a reggeli csúcsórákban is magyarul szólal meg a rádió, eddig ugyanis csak 11 órától lehetett magyar nyelű műsort hallani a Marosvásárhelyi Rádióban.
Március másodikától naponta reggel 6-tól Rákóczi Kinga és Kádár Zoltán matinéműsora lesz hallható. „Amióta felmerült, hogy meglesz az egész napos magyar adás, mi azóta tudjuk, hogy matinéműsort szeretnénk ketten csinálni. Ennek már megvan a váza, tehát tudjuk, hogy mikor mi lesz benne. Laza műsor lesz, sok zenével és alapinformációkkal: elmondjuk azt, hogy hogyan öltözzél fel, mert kint milyen időjárás van és milyen lesz, reményeink szerint sikerül majd a tudósítóinktól és nemcsak, hanem a hallgatóinktól is megtudni az útviszonyokat” – ismertette Rákóczi Kinga, aki szerint – habár mindent meg lehet szokni – az elején az egyik legnagyobb kihívás a koránkelés lesz.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!