
Áprilistól többet kell fizetni a kijelölt parkolóhelyek elfoglalásáért
Fotó: Haáz Vince
Bejelentések nyomán szállítják el a tilosban parkoló gépjárműveket Marosvásárhelyen – döntötték el a városi tanácsosok, akik a parkolási díjak növelését is megszavazták.
2025. március 28., 13:302025. március 28., 13:30
Marosvásárhelyen a legtöbb panasz a közúti forgalommal kapcsolatos, a városlakók folyamatosan reklamálnak a parkolóhelyek és az elkerülőutak hiánya, a zsúfolt városi forgalom miatt. Noha elkezdődött néhány emeletes parkolóház és mélygarázs megvalósítása, ez idén, sőt talán jövőre sem fog segíteni mindazoknak, akiknek nincs ahol hagyniuk éjszakára személyautójukat.
A márciusi tanácsülés kezdetén egy Bartók Béla utcai lakos szólalt fel, éppen a parkolóhelyek ügyében. Elmondta, hogy a belvárosi utcában, ahová nemrég egy közel negyvenlakásos tömbházat is felhúztak, lehetetlen parkolóhelyet találni. Az utca egyik felén fizetős parkolóhelyek vannak, a másikon viszont az állomásozás nincs szabályozva. Emiatt nappal, de
A felszólaló, akinek parkolóbérlete van, azt kérte, hogy az utca mindkét oldalán alakítsanak ki fizetős parkolóhelyeket, hogy a lakók otthonaik közelében hagyhassák autóikat.
A járdán tilosban parkoló autókat elszállítják
Fotó: Haáz Vince
A tanácsülés napirendjén már szerepelt egy határozat, amely a Bartók Béla utcai állomásozás szabályozásáról szólt, és kimondta, hogy a meglévők mellett még tíz fizetős parkolóhelyet alakítanak ki. Ezt elfogadták.
Arról is döntöttek a helyi tanácsosok, hogy
Ez azt jelenti, hogy
a belvárosban fél órára 3,7 lejbe,
egy órára 6,3 lejbe kerül majd a parkolás,
míg az 1-es zónában az egy óra fog 3,7 lejbe kerülni,
az egész napos bérlet pedig 12,1 lejbe.
Mindezek mellett a bérletek ára is emelkedik.
A márciusi tanácsülésen kisebb vita alakult ki a piacigazgatóság új szolgáltatásáról: a közterületen „felejtett” vagy tilosban parkoló autók és járművek elszállításáról. A városháza megvásárolta a vontatóautót – amelynek beszerzését már régóta tervezik – és átadta azt a piacigazgatóságnak, így be tudják indítani a szolgáltatást.
A Bartok Béla utca és környéke mindig zsúfolt
Fotó: Haáz Vince
Az önkormányzati képviselők arra voltak kíváncsiak, hogy milyen módszer alapján fogják elvontatni a tilosban parkoló autókat, és azon vitatkoztak, hogy ahol nincs kihelyezve a parkolni tilos tábla, de az autókkal elfoglalják a járdát, a garázsbejáratokat, onnan el lehet-e vontatni az autókat vagy sem.
Ujică Valer, a piacigazgatóság vezetője válaszában kifejtette: részben azokat az autókat fogják elvontatni, amelyek hetek, hónapok óta állnak a közterületen, és azokat is csak azután, hogy a tulajdonosokat értesítették.
A tanácsosok kérték, foglalják bele a határozatba, hogy amennyiben kutya, macska vagy más háziállat van az autóba zárva, nem lehet azt elszállítani. A kiegészítés megtörtént.
Újabb parkolóhelyeket alakítottak díjkötelessé a Bartók Béla utcában
Fotó: Haáz Vince
Az elfogadott döntés értelmében a járművek elszállításáért 952 lejt kell fizetni és további 297 lejt a tárolásért, továbbá ha a jármű 24 óránál többet marad a Raktár utcai telephelyen, akkor napi parkolási díjat is törlesztenie kell a tulajdonosnak. A szabályzat értelmében a szolgáltató az elektromos rollereket és a szekereket is elszállíttathatja.
Hatósági razziát hajtottak végre házkutatásokkal Makfalván és Segesvár környékén falopás bűncselekményének gyanúja miatt.
Indoklás nélkül törölte a Wizz Air légitársaság a marosvásárhelyi repülőtér kínálatából a Ciprusra induló járatot április 22. és szeptember 16. között – erősítette meg a Székelyhonnak Peti András, a repülőtér igazgatója.
Elkezdődnek az aszfaltozási munkálatok március 20-tól, péntektől a marosvásárhelyi Băneasa utcában, ami forgalomkorlátozásokkal és tömegközlekedési változásokkal jár.
A Maros megyei tanács megszavazta a tulajdonában lévő légikikötő idei, közel tízmillió lejes támogatását. A döntés célja a működés biztosítása és a turizmus fellendítése, különös tekintettel a március 29-én induló bázisnyitásra és az új járatokra.
Fotókiállítás nyílik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem film-média szakos diákjainak munkáiból. A Hapci király című előadást is bemutatják március 21-én, a bábművészet világnapján.
Modern oktatási eszközöket, a fejlesztéshez szükséges felszereléseket vásároltak uniós pénzből a Maros megyében működő három inkluzív oktatási intézménynek és a nevelési tanácsadó központnak. A részletekről Péter Ferenc tanácselnök számolt be.
Útburkolat-felújítási munkálatok zajlanak Marosvásárhelyen március 20-tól április 20-ig a Băneasa utcában, a Ion Heliade Rădulescu utca és a Raktár utca közötti szakaszon. A munkák célja az úthálózat és a közlekedésbiztonság javítása.
Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke jelenlétében nyitották meg az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját szerdán este Szovátán. Idén rendhagyó módon nem egy, hanem hét helyszínen lépnek fel a táncosok.
Több különböző helyszínre is égő száraz növényzet miatt riasztották a tűzoltókat Maros megyében.
Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.
szóljon hozzá!