
Második díjjal tért haza a 16. Kárpát-medencei Verbunkversenyről a dicsőszentmártoni Korpos István. A Kökényes együttes táncosa először mérte össze tudását a legjobb verbunkosokkal.
2014. május 19., 16:392014. május 19., 16:39
2014. május 19., 16:462014. május 19., 16:46
A zalaegerszegi Egerszeg Fesztivál keretében évek óta mérkőznek meg legényes táncban a Kárpát-medencei táncosok, s legtöbbször nem hiányoznak a megmérettetésről a Maros megyeiek sem. Ezúttal a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes három táncosa is vállalta, hogy megmérkőzik.
Az idei, szombaton zajlott verbunkverseny feladata a sárközi verbunk megismerése és bemutatása volt. Minden táncosnak jutott egy kötelező tánc, hogy Fülöp Ferenc verbunktáncából mutasson be másfél-két percben, majd egy szabadon választott, rögtönzött táncot bármely sárközi (decsi, sárpilisi) adatközlő verbunktáncából, szintén maximum két percben.
„Sokat készültek a táncosaink, filmeket néztek, tanulták a lépéseket. Fontos volt az is, hogy ne csak az adatközlőt utánozzák le mozdulatról mozdulatra, hanem valamilyen módon önmagukat is megmutassák a táncban. Ez főként a szabad táncban fontos, hogy a táncos saját egyéniségét is belevigye a verbunkba” – magyarázta a Kökényes táncegyüttes vezetője, Varó Huba, aki maga is számtalanszor vett részt a Zalaegerszegen megrendezett verbunkversenyen, sőt ötször volt verbunkgyőztes, többször közönségdíjas is. Varó Huba 2008-ban versenyzett utoljára, azóta átadta a terepet a fiatal tanítványainak, s már az ő sikereiknek örül. Idén is három versenyzőt hozott a megmérettetésre: Székely Varga Zsoltot, Incze Zoltánt, valamint Korpos Istvánt – utóbbit pedig második helyre sorolta a verseny szakértő zsűrije.
A dicsőszentmártoni Korpos István a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem harmadéves diákja, jelenleg számítástechnikát tanul, a Kökényes megalakulásától, vagyis 2005-től táncol az együttesben, a Kárpát-medencei Verbunkversenyen azonban most először vett részt. „Nem volt könnyű a felkészülés, ugyanis archív felvételekről kellett megtanulni Fülöp Ferenc táncát. A mezőny is erős volt, kissé izgultam is, de Varó Huba oktatóm azt mondta, fogjam fel úgy, hogy bulizni megyek a színpadra, s úgy tűnik ez bejött” – mondta a díjazott táncos, aki lassan tíz éve már a néptánc szerelmese.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!