„A legszebb művészet tudod mi, derült szívvel megöregedni” – ez a Sík Sándortól kölcsönzött versrészlet lett a mottója idén az idősek napjának, s a derűs időskor lett a fő témája a gyulafehérvári Caritas ünnepi rendezvényeinek.
2013. szeptember 30., 18:112013. szeptember 30., 18:11
2013. szeptember 30., 18:442013. szeptember 30., 18:44
Az ENSZ-közgyűlés 1991-ben nyilvánította október elsejét az idősek világnapjává. Az intézkedés célja, hogy középpontba helyezzék a méltóságteljes öregkort.
Marosvásárhelyen hétfőn kettős ünnepet tartottak: nemcsak az idősek napját, hanem a Teréz Anya Nappali Foglalkoztatóközpont fennállásának tizedik évfordulóját is megünnepelték. A marosvásárhelyi központ azért jött létre 2003-ban, hogy támaszt nyújtson és közösséget teremtsen a magányosan, egyedül élő idős embereknek. A Caritas ünnepi programján is főként a foglalkoztató központ tagjai jelentek meg szép számban, a Deus Providebit Tanulmányi Ház előadótermében ugyanis alig lehetett elférni.
A fiatalság a lélekben lakozik
A Caritas igazgatója, Ludescher László azt hangsúlyozta, hogy bár a reklámok a test fiatalságát és annak bálványozását hirdetik, a fiatalság megőrzése elsősorban lélekben dől el. „Teljesen mindegy hány évesek vagyunk, ha bele merünk vágni úgy dolgokba, akár nyolcvanévesek is lehetünk. Vannak idős fiatalok, valamint fiatal és középkorú haldoklók is” – fogalmazott Ludescher. Hozzátette: a marosvásárhelyi Teréz Anya Nappali Foglalkoztatóközpont létrejöttének is az a célja, hogy lassítsa az öregedést, ennek érdekében különböző programokat szerveznek a szépkorúaknak. Sokan nem is hinnék, hogy milyen nagy igény van a számítógép-kezelői tanfolyamra, az időseknek tartott angol órákra vagy épp a tornaórákra, amelyekből egy-egy napon kettőt is tartanak, annyi a jelentkező.
Idősödés és időskor
A 60. életévben kezdődik az idősödés, az időskort pedig 75 éves kortól szokták számítani. Demográfiai adatok szerint a világ hétmilliárd lakosa közül több mint hatszázmillió 60 évnél idősebb, az előrejelzések szerint 2050-re az öregek száma kétmilliárdra nő. A 2011-es népszámlálási adatok szerint Romániában az ország 20,12 millió lakosából 4,23 millió a 60 év felettiek száma, ebből pedig 1,19 millió az időskorba lépett, vagyis 75 év feletti.
Az idősek világnapja alkalmából szervezett ünnepségen a remeteszegi plébános, Szénégető István imádkozott az egybegyűltekkel, majd Cosma István pszichológus a derűs időskor művészetéről tartott előadást. A hangulatot fokozta Puskás Győző előadóművész humoros monológja és szavalatai, majd Kilyén Ilka színművésznő dalos összeállítása.
Ünnepelnek szerte Maros megyében
A Gyulafehérvári Caritas október elseje körül több idősek napi programot szervez Erdély-szerte. Maros megyében Marosszentgyörgyön és Gyulakután is tegnap ünnepeltek. Október 1-jén az erdőszentgyörgyi kultúrotthonban október 3-án a szovátai Domokos Kázmér Művelődési Házban, október 4-én a nyárádremetei kultúrotthonban, október 7-én a havadi iskolában ünneplik az szépkorúakat, mindenütt 16 órától. A legutolsó idősek napi ünnep október 10-én zajlik a székelyvéckei kultúrotthonban 11 órai kezdettel.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!