Csúsztatások nyugdíjügyben

Több bukaresti tévé és napilap hírül adta csütörtökön, hogy elfogadták a marosvásárhelyi Kerekes Károly képviselő törvénymódosítási javaslatát az I. munkacsoportban 2001. előtt dolgozó személyek jogállásának rendezéséről, mi több, már azt is tudni vélték, hogy több mint hatvanezer lakos részesül a törvénymódosítás jótéteményeiben.

Bakó Zoltán

2013. november 28., 13:442013. november 28., 13:44

2013. november 30., 18:042013. november 30., 18:04

Megkerestük a képviselőt, aki elmondta – a hír igaz, csak valamiképpen úgy, mint a viccbéli Szolzsenyicin-bicikli. Tényleg törvénymódosítási javaslatról van szó, de nem az övéről, hanem a miniszteréről, és nem elfogadták, hanem elhallgatták. „A szerdai szakbizottsági ülésen egyetlen napirendi pontként szóba került a téma, de nem az én javaslatomat, hanem a miniszterét fogadták el, erről kellett volna döntenie a csütörtöki parlamenti ülésnek. Ez a javaslat nagyon kevés jót tartalmaz. Csütörtökön már ki is vették a parlament napirendi pontjai közül. Nem küldték vissza a bizottságnak, de nem is nem tárgyalja a testület. Csak sejtem, hogy azért, mert nagyon sokan nem értenek egyet azzal a változattal. Engem is SMS-esekkel bombáztak az éjszaka folyamán, ugyanis a médiában úgy futott, hogy ez RMDSZ-es, Kerekes-javaslat, ami nem igaz. Az én változatom megszüntetné egy rossz törvény miatt hátrányos helyzetbe kerültek további diszkriminálását” – mondta el csütörtökön a képviselő portálunknak.

Hároméves szélmalomharc

Röviden: a probléma 2010-ben kezdődött, amikor megszüntették – átnevezték – az I-es és II-es munkacsoportokat, így akik 2001 április elseje előtt az I-es munkacsoportban dolgoztak – s ennek alapján nagyobb nyugdíjjárulékot is fizettek – átkerültek a II-es, különlegesnek átkeresztelt munkacsoportba, ami nem jár kedvezményekkel. A kormány észrevette, hogy hibázott, ezért három hónap múlva egy kiegészítő jogszabállyal (sürgősségi kormányrendelettel) ötéves időszakra lehetővé tette, hogy az I-es munkacsoportosok élhessenek korábban megszerzett jogaikkal. Ám az új kormány már nem hosszabbította ezt a kegyelmi időszakot újabb öt évvel. Innen adódik, hogy öt év alatt visszakapták jogaikat egyesek, mások viszont, akik nem illeszkedtek be az ötéves időszakba a nyugdíjba vonulással, nem kapták vissza.

„Diszkriminatív helyzet állt elő ugyanolyan kategóriájú emberek között. A mostani rendszer pedig alkotmányellenes, mert egy járulékfizetéssel is megszerzett jogot visszamenőleg töröl el” – magyarázta Kerekes Károly. Ezért próbálja már 2011 márciusától törvénymódosítási javaslattal kijavítani a hibát. Csak a legutóbbi időszakot tekintve is – februártól „lerben” tartották a törvénymódosítási javaslatát, most pedig egy másikat fogadott el a szakbizottság. „Ezzel nem az a baj, hogy nem az enyém, hanem az, hogy csak nagyon kevés jó elemet tartalmaz. Az az érzésem, hogy nem értik a kérdés lényegét” – mondta a képviselő.

Rossz fiú a valutaalap

Jelenleg az a helyzet, hogy a 2001 előtt, az I. munkacsoportba tartozók a továbbiakban sem kapják meg jogaikat. Felröppent a híresztelés, miszerint a Nemzetközi Valutaalap nem ért egyet az I. csoportba tartozók nyugdíjemelésével. Ezzel magyarázzák, hogy a kérdést már fel sem vették a képviselőházi ülés csütörtöki napirendjei közé.

A jogosultság visszaállítása mintegy hatezer nyugdíjjogosultat érintett volna közvetlenül a nyugdíjemeléssel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés