
Az évek óta zajló szív- és csontvelő-átültetések után immár csonttranszplantációt is végeznek Marosvásárhelyen – az első műtétre a múlt héten került sor a Nagy Örs orvosprofesszor által vezetett régi ortopédián.
2014. május 01., 11:062014. május 01., 11:06
László Ilona és csapata egy idős, súlyos oszteoporózisban szenvedő hölgyön segített a Romániában mindössze Bukarestben és Temesváron alkalmazott módszerrel. Az operáció óta eltelt néhány nap után a páciens jól érzi magát, hisz minden jel arra utal, hogy szervezete kész befogadni az idegen testdarabot.
A szervátültetéshez képest a csontátültetés jóval kisebb veszéllyel jár. Mivel a preleválás (a csontszövetet a csípőízületi protézis beültetésekor eltávolított combcsontfejekből nyerik) után a csontszövetet a Bukaresti Colentina Intézet munkatársai immunológialag előkészítik, az antigenitás nullára csökken.
„A szervezetnek be kell fogadnia a csontot, sőt a páciensnek a későbbiekben semmiféle immunoszupresszív gyógyszert nem kell szednie. Az új csont beépülése ugyan két-három hónapig is elhúzódhat, ám ez nem azt jelenti, hogy a beteg addig ágyhoz kötött marad, és nem tud lábra állni” – magyarázta a klinikavezető.
További jó hír a betegek számára, hogy a beavatkozás költségeit az egészségügyi pénztár biztosítja az országos transzplantációs program keretében. Marosvásárhelyen létezik ugyan egy várólista, azonban Nagy Örs szerint senkinek nem kell majd fél esztendőnél, esztendőnél többet várnia.
„Természetesen a súlyosabb betegségekben szenvedők, mint például a csontdaganattal diagnosztizált páciensek vagy a gyerekek előnyt élveznek” – szögezte le a professzor.
Az ortopédia egyik fellegvárának számító Marosvásárhelyen bizonyos transzplantációkat lényegében fél évszázaddal ezelőtt is végeztek. A 60-as években a klinika neves professzora, Száva János Európa első csigolyaátültetését végezte. A végrehajtott műtét keretében az akkori klinikavezető egy polietilénszerkezetű csigolyát ültetett be a betegnek. A következő lépés a klinika életében a beültetésre váró csontok előkészítése.
Nagy Örs szerint akkor zárul a kör, amikor Vásárhelyen nemcsak preleválást és beültetést fognak végezni, hanem immunológialag is itt fogják előkészíteni a transzplantálásra szánt csontot. „Egy ehhez szükséges laboratórium létrehozása komoly anyagi fedezetet igényel, de reméljük, előbb-utóbb erre is sor kerül” – adott hangot derűlátásának az immár transzplantációs központként működő klinika vezetője.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
szóljon hozzá!