Marosvásárhely polgármesterével a katonaság vagyonáról és a városban levő épületeinek felújításáról folytatott egyeztető tárgyalást Mircea Duşa védelmi miniszter. A pénteki marosvásárhelyi találkozó zártkörű volt, így a sajtó képviselői csak a közös nyilatkozatokból szerezhettek tudomást a tárgyalásokon elhangzottakról.
2013. augusztus 25., 16:542013. augusztus 25., 16:54
2013. augusztus 25., 20:092013. augusztus 25., 20:09
A miniszter szűkszavú nyilatkozatában kizárólag arról beszélt, hogy újratárgyalták a tárca és a polgármesteri hivatal által kötött, áma városháza által időben nem teljesített 4,5 hektárnyi terület és az azért cserében felajánlott szolgálati lakások helyzetét. Mint ismert, a város átvette volna a katonaságtól a Maros híd melletti kaszárnyákat a hozzájuk tartozó területekkel, cserében kétszáz szolgálati lakást biztosított volna. Bár a szerződésben szereplő határidő idén tavasszal lejárt, a felek megegyeztek, hogy az továbbra is érvényesnek tekintendő, de a városházának kötelessége minél előbb biztosítani a szolgálati lakásokat. Dorin Florea azt mondta, a terv részben azért hiúsult meg, mert az Országos Lakásügynökség (ANL) felfüggesztette a katonai szolgálati lakások építtetésére vonatkozó projektjét. Florea szerint, amíg más megoldást nem találnak, azt szeretnék, ha első körben átadnák a szakminisztériumnak a város tulajdonában levő egyik, 25 lakrészt tartalmazó tömbházat.
A találkozón többek között arról is tárgyaltak, hogy miként tudná segíteni a város a szakminisztériumot a főtéren álló egykori Görög ház felújításában, amely jelenleg a védelmi minisztériumé. A polgármester szerint terítékre került a városháza kérése is, miszerint a minsiztérium adjon át 1700 négyzetmétert a marosvásárhelyi tankkaszárnya területének utcafelőli részéből. Arról is tárgyaltak, hogy a hadsereg által jelenleg nem használt épületek, területek hogyan kerülhetnének a város tulajdonába, és mit kérne értük cserében a minisztérium.
A városházán tartott megbeszélésen résztvett Adrian Ciolponea, a vásárhelyi katonai alakulat tábornoka és annak helyettese, Mircea Şuta.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.
Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.
szóljon hozzá!