
Ötödik alkalommal szervezik meg a marosvásárhelyi, volt Május 1. strandon a City Bike Cup elnevezésű kerékpáros versenyt.
2013. október 08., 12:522013. október 08., 12:52
2013. október 08., 13:242013. október 08., 13:24
A „rövidre zárva” alcímet viselő, gyerekek és amatőrök számára kiírt gyorsasági és ügyességi versenyre az érdeklődők vasárnap 9 óra és 10.30 között iratkozhatnak be, a Kárpátok sétányán található volt Május 1 strandon. A rajt 11 órától, a díjkiosztás 16 órától lesz. Részvételi díj felnőtteknek 20 lej, gyerekeknek 10 lej. A résztvevők korcsoportonként négyesével indulnak az 1 kilométeres körpályán és az első kettő jut tovább. A sportolók számától függően selejtezőket, elődöntőket és döntőket rendeznek. Korcsoportok a lányoknál és a fiúknál külön-külön 1 – 5 év, 6 – 8 év, 9 – 11 év, 12 – 14 év és 15 – 18 év, a felnőtteknél nőknél és férfiaknál külön-külön 19 – 35 év, és 36 – 99 év - tudtuk meg Klosz Péter főszervezőtől.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!