Újabb részletek a marosbogáti és székelyvajai balesetekről

Hétfőn délben súlyos közúti baleset történt az E 60-as nemzetközi út marosbogáti szakaszán. A rendőrségi szóvivő, Andreea Pop ismét tájékoztatott, ugyanis a balesetben sérültek ügyében a részletek későbbre derültek ki.

Bakó Zoltán

2014. június 24., 16:112014. június 24., 16:11

2014. június 24., 16:222014. június 24., 16:22

Amint a szóvivő elmondta, a baleset Marosbogát külterületén, a ludasi hegy aljában következett be délután negyed kettőkor, amikor egy 39 éves férfi által vezetett Botoşani megyei (tehát nem külföldi, mint ahogyan az első tájékoztatásban szerepelt) mikróbusz – áttért az út menetirány szerinti bal oldalára, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő Hargita megyei kamionnal, amit egy 40 éves férfi vezetett.

Az ütközés következtében egy Maros megyei 22 éves nő, aki a kiskocsiban tartózkodott életét vesztette, kilenc személy pedig súlyosabb, illetve könnyebb sérüléseket szenvedett. A sérültek közül öt Maros, kettő Neamţ, egy Botoşani megyei, egy kiskorú gyerek pedig hargitai. Egyelőre még nem tudni, mi okozta a kisautó áttérését a bal oldali sávra.

Ugyanaznap, de már az esti órákban egy másik súlyos baleset is történt Maros megyében. Székelyvaja területén egy Balavásár irányából Marosvásárhely felé tartó Fiat márkájú személygépkocsi vezetője, P. N. feltehetően elaludt a kormány mögött, áttért a menetirány szerinti bal oldali sávra, ahol belecsúszott az út menti betonozott árokba. A gépkocsi légzsákja kinyílt s ennek köszönhetően a vezető sérülésekkel ugyan, de megúszta a becsapódást – tudtuk meg a rohammentősöktől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
Hirdetés