Bizonytalan sorsú vadászház

Nehezen találtuk meg Meggyesfalván a helybéliek által csak kastélynak nevezett épületet, ami valójában egy korábbi, leégett kastély melléképülete, egy korábbi vadászház. A cím: Felszabadulás utca 12. szám, ami arra utalt, hogy az utca elején kellene lennie, végül a hosszú épületsor végén találtunk rá. A helyszíni terepszemle előtt a hivatalos oldalát is megismertük a lakásügyi-szociális problémának.

Évek óta húzódó ügy

A városháza lakásügyi szakosztályának vezetője, Bakó László Attila az önkormányzat képviselő-testületének küldött beszámolóban kifejti: a 487 négyzetméteres ingatlant 1950-ben államosították, a rendszerváltozás után senki nem kérte vissza. Az épület nem szerepel a műemlékjegyzéken, nincs védett területen. A 2007-ben végzett műszaki felmérés szerint a kastélynak nevezett építmény balesetveszélyes, sürgős főjavításra van szükség. A Locativ Lakásgazdálkodási Vállalat képviselői idén március végén a helyszíni terepszemle során felmérést készítettek, amelyből kiderült, hogy a 13 lakrész mindenikében hivatalos iratok nélkül összesen 35-en laknak.

„A látogatás után a lakók a városházán tiltakoztak, kérve, hogy ne lakoltassák ki őket, holott erről nem is volt szó. Kérvényt nyújtottak be, azt igényelve, hogy kössenek velük hivatalos szerződést, hiszen nincs anyagi lehetőségük máshova költözni. Ebben a kérdésben fontos tisztázni, hogy mi lesz az épület sorsa: ki és milyen pénzből fogja felújítani, illetve egyáltalán sor kerül-e tatarozásra, vagy a lebontás mellett döntenek. Minderről az önkormányzati képviselőknek kell dönteniük, s előreláthatóan a májusi ülésen tárgyalnak majd erről” – vázolja a helyzetet Bakó László Attila.

Fakazettás mennyezet, csajos plakát

Az egykori barokkos jellegre utaló, magas manzárdos vadászlak egyik udvarán békésen römiző férfiak örvendenek a napsütésnek. Az idősebb lakó, akinek udvarára összegyűltek, érdeklődésünkre elmondta, hogy sokan több tíz éve laknak itt, minden hivatalos irat nélkül. „Igaz, hogy nem fizetünk lakbért, de soha nem is kért tőlünk senki semmit. Mi néhányszor jeleztük a Locativnak: szerződést akarunk kötni, hogy a ránk eső részt felújíthassuk, de senki nem hallgatta meg kérésünket. Nekem egy hónapja halt meg a feleségem, én is már idős vagyok, nincs hova költözzek. A szoba nincs olyan rossz állapotban, hogy veszélyben legyünk. Újítsák fel, ha akarják és tudják, de minket ne lakoltassanak ki” – mondta a férfi, s közben megmutatja szobája fakazettás mennyezetét.

A halványzöldre festett tágas szoba egyik falát négy divatos nőt ábrázoló plakát borítja, ezt az unokáitól kapta a lakó. A sötétbarna famennyezet jó állapotban van, legalábbis amennyire hozzá nem értőkként meg tudtuk állapítani.

A grófné volt itt, s beszélt velük

Az asztalnál ülő másik férfi 65 éve lakik az épületben. A 70-es években érvényes szerződése volt, lakbért is fizetett az akkori lakásgazdálkodási vállalatnak. Mint mondja, neki még ide szól a személyije, de unokáit már nem tudta bejelenteni, jelenleg – bár szakiskolába járnak már – nincs érvényes személyazonossági igazolványuk. „A 60-as évektől senki nem javított semmit az épületen. Volt itt egyszer a grófné és a leszármazottai, akik azt mondták, hogy üljünk nyugodtan, mert senki nem tehet ki innen minket. Egy telefonszámot is hagytak, de a szomszéd elvesztette, így nem tudtuk felhívni őket, hogy segítséget kérjünk, most, hogy bizonytalan lett a sorsunk. Szerintem a fő baj az épület tetőszerkezetével van, hiszen több helyen hiányoznak a cserepek, a gerendák is
megrothadtak már. Fel kellene újítani, szerintem nem szabad lebontani, hiszen régi, értékes épület, a falon jól látszik az emléktábla egyik része, amelyiken azt írja, hogy 1708-ban épült” – mondta a nyugdíjas  férfi.  

Elkeseredett lakók

Az épületegyüttes túlsó felén idősebb és fiatalabb asszonyokkal beszélgettünk. Egyikük hivatalos levelet is kapott a városházától, amelyben az áll, hogy a következő önkormányzati ülésen napirendre kerül az épület és a lakók sorsa, és közlik velük a tanácsosok döntését. A kisebb-nagyobb szobákban, rendezett vagy nagyon szegényes körülmények között élő lakók mindenike sérelmezi, hogy nem kötöttek velük hivatalos szerződést, de elismerik, hogy 20-25 éve laknak ott, és soha nem fizettek lakbért. „A férjem itt született, itt nőtt fel, soha senki nem háborgatott minket, csak most lett ilyen bizonytalan a sorsunk” – mondta az egyik asszony, s a többiek helyeseltek.