Bizonytalan sorsú vadászház

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Felújítják vagy lebontásra ítélik a meggyesfalvi Lázár-Bissingen vadászházat? – ezt a kérdést teszik fel az épületben törvénytelenül lakók, s erre kellene válaszolniuk a marosvásárhelyi önkormányzati képviselőknek. Az államosított épületet a rendszerváltozás után senki nem kérte vissza, nem műemlék, nem védett. A hatvanas évek óta semmilyen javítást nem végeztek rajta, pedig már igencsak sürgős volna, mert  állapota, akárcsak jövője, igencsak ingatag. Ha lebontanák, harmincöten kerülnének utcára.

Simon Virág

2014. április 24., 19:342014. április 24., 19:34

2014. április 24., 19:442014. április 24., 19:44

 

Nehezen találtuk meg Meggyesfalván a helybéliek által csak kastélynak nevezett épületet, ami valójában egy korábbi, leégett kastély melléképülete, egy korábbi vadászház. A cím: Felszabadulás utca 12. szám, ami arra utalt, hogy az utca elején kellene lennie, végül a hosszú épületsor végén találtunk rá. A helyszíni terepszemle előtt a hivatalos oldalát is megismertük a lakásügyi-szociális problémának.

Évek óta húzódó ügy

A városháza lakásügyi szakosztályának vezetője, Bakó László Attila az önkormányzat képviselő-testületének küldött beszámolóban kifejti: a 487 négyzetméteres ingatlant 1950-ben államosították, a rendszerváltozás után senki nem kérte vissza. Az épület nem szerepel a műemlékjegyzéken, nincs védett területen. A 2007-ben végzett műszaki felmérés szerint a kastélynak nevezett építmény balesetveszélyes, sürgős főjavításra van szükség. A Locativ Lakásgazdálkodási Vállalat képviselői idén március végén a helyszíni terepszemle során felmérést készítettek, amelyből kiderült, hogy a 13 lakrész mindenikében hivatalos iratok nélkül összesen 35-en laknak.

„A látogatás után a lakók a városházán tiltakoztak, kérve, hogy ne lakoltassák ki őket, holott erről nem is volt szó. Kérvényt nyújtottak be, azt igényelve, hogy kössenek velük hivatalos szerződést, hiszen nincs anyagi lehetőségük máshova költözni. Ebben a kérdésben fontos tisztázni, hogy mi lesz az épület sorsa: ki és milyen pénzből fogja felújítani, illetve egyáltalán sor kerül-e tatarozásra, vagy a lebontás mellett döntenek. Minderről az önkormányzati képviselőknek kell dönteniük, s előreláthatóan a májusi ülésen tárgyalnak majd erről” – vázolja a helyzetet Bakó László Attila.

Fakazettás mennyezet, csajos plakát

Az egykori barokkos jellegre utaló, magas manzárdos vadászlak egyik udvarán békésen römiző férfiak örvendenek a napsütésnek. Az idősebb lakó, akinek udvarára összegyűltek, érdeklődésünkre elmondta, hogy sokan több tíz éve laknak itt, minden hivatalos irat nélkül. „Igaz, hogy nem fizetünk lakbért, de soha nem is kért tőlünk senki semmit. Mi néhányszor jeleztük a Locativnak: szerződést akarunk kötni, hogy a ránk eső részt felújíthassuk, de senki nem hallgatta meg kérésünket. Nekem egy hónapja halt meg a feleségem, én is már idős vagyok, nincs hova költözzek. A szoba nincs olyan rossz állapotban, hogy veszélyben legyünk. Újítsák fel, ha akarják és tudják, de minket ne lakoltassanak ki” – mondta a férfi, s közben megmutatja szobája fakazettás mennyezetét.

A halványzöldre festett tágas szoba egyik falát négy divatos nőt ábrázoló plakát borítja, ezt az unokáitól kapta a lakó. A sötétbarna famennyezet jó állapotban van, legalábbis amennyire hozzá nem értőkként meg tudtuk állapítani.

A grófné volt itt, s beszélt velük

Az asztalnál ülő másik férfi 65 éve lakik az épületben. A 70-es években érvényes szerződése volt, lakbért is fizetett az akkori lakásgazdálkodási vállalatnak. Mint mondja, neki még ide szól a személyije, de unokáit már nem tudta bejelenteni, jelenleg – bár szakiskolába járnak már – nincs érvényes személyazonossági igazolványuk. „A 60-as évektől senki nem javított semmit az épületen. Volt itt egyszer a grófné és a leszármazottai, akik azt mondták, hogy üljünk nyugodtan, mert senki nem tehet ki innen minket. Egy telefonszámot is hagytak, de a szomszéd elvesztette, így nem tudtuk felhívni őket, hogy segítséget kérjünk, most, hogy bizonytalan lett a sorsunk. Szerintem a fő baj az épület tetőszerkezetével van, hiszen több helyen hiányoznak a cserepek, a gerendák is
megrothadtak már. Fel kellene újítani, szerintem nem szabad lebontani, hiszen régi, értékes épület, a falon jól látszik az emléktábla egyik része, amelyiken azt írja, hogy 1708-ban épült” – mondta a nyugdíjas  férfi.  

Elkeseredett lakók

Az épületegyüttes túlsó felén idősebb és fiatalabb asszonyokkal beszélgettünk. Egyikük hivatalos levelet is kapott a városházától, amelyben az áll, hogy a következő önkormányzati ülésen napirendre kerül az épület és a lakók sorsa, és közlik velük a tanácsosok döntését. A kisebb-nagyobb szobákban, rendezett vagy nagyon szegényes körülmények között élő lakók mindenike sérelmezi, hogy nem kötöttek velük hivatalos szerződést, de elismerik, hogy 20-25 éve laknak ott, és soha nem fizettek lakbért. „A férjem itt született, itt nőtt fel, soha senki nem háborgatott minket, csak most lett ilyen bizonytalan a sorsunk” – mondta az egyik asszony, s a többiek helyeseltek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés