Hatvankét, többnyire Maros megyei és marosvásárhelyi cég képviselője által megalapított első klasztert mutatták be csütörtökön a vidrátszegi Ipari Parkban.
2012. május 24., 17:142012. május 24., 17:14
2012. május 24., 17:352012. május 24., 17:35
Mint Nagy Lászlótól, a Magna Oktatási Központ vezetőjétől megtudtuk, a klaszter az angol szőlőgerezd szóból származik és a hálózatépítés legmagasabb szintjét jelenti. Vagyis az említett vállalkozó és értékesítő cégek képviselői együttműködési partnerszerződést írtak alá és egymást segítve próbálják minél gazdaságosabban megtermelni és értékesíteni termékeiket.
„A most bemutatott klaszternek öt értéklánca van: mezőgazdasági, ipari, szolgáltatási, oktatási és turisztikai, tehát ezeken a területeken tevékenykedő vállalkozásokat összesít. Fontos hangsúlyozni, hogy az együttműködés szigorúan bizalmi alapon működik, vagyis ha az egyik termelőnek valamiből több van, és a másiknak erre szüksége van, akkor azt átadja és viszont. A gyakorlat azt mutatja, hogy a klaszter révén csökken a termékek előállítási költsége, jobban lehet értékesíteni azokat, így nemcsak az érintett vállalkozók, hanem a vásárlók is jól járnak” – véli Nagy László, aki egyben a marosvásárhelyi klasztert menedzselő intézmény vezetője is.
Az országban már huszonöt klaszter működik, a sepsiszentgyörgyi saját termékekkel, értékesítési lánccal rendelkezik.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
szóljon hozzá!