A Csíkfalva községhez tartozó Vadad faluban a vasárnapi búcsúnapon Kiss Istvánra, a kuláknak bélyegzett és 1950. július 21-én, 48 éves korában meggyilkolt földművesre emlékeznek a helybéliek.
2014. szeptember 24., 15:242014. szeptember 24., 15:24
2014. szeptember 24., 15:262014. szeptember 24., 15:26
A vadadi „búcsú”, amit immár hagyományosan évente Szent Mihály napján, vagy az azt megelőző, vagy követő vasárnapon tartanak, összegyűjti a falu népét. Ilyenkor hazatérnek a faluból elszármazottak, s rendszerint a szüreti mulatságot és bált is a búcsú napjára időzítik.
Amint a helybéli Szakács Endrétől, a Kiss István emlékére létrehozott – a megye egyetlen ilyen jellegű – emlékmű állítójától megtudtuk, vasárnap az istentisztelet után, 12 órától mutatják be a kopjafát a falu lakóinak. „Pontosan abból a meggondolásból kiindulva választottuk ezt a napot, hogy ilyenkor az elszármazottak is itthon vannak, illő, hogy ők is lássák ezt a megyében egyedülálló alkotást, amit falustársunk emlékének szenteltünk. Nem avatás lesz, hanem bemutatás, ugyanis a Csíkfalvi Kulturális Napok rendezvényre október 25-én kerül sor, a községi elöljáróság akkorra időzítette a hivatalos avatást” – mondotta el Szakács Endre, akinek oroszlánrésze van abban, hogy végre Maros megyében lesz egy olyan emlékmű, amely a kommunizmus által kivégzett falusi embereknek állít emléket.
A fellelhető dokumentumok alapján László Márton történész megpróbálta egymás mellé rakni a töredékeket, s rekonstruálta Kiss István megölésének történetét. 1950. július 21-én késő este, valamivel éjfél előtt hárman érkeztek Kiss István lakásához: Lőte László, Tóth Zoltán és Turcu Adrian. Felszólították, hogy öltözzön és jöjjön velük, mert viszik Nyárádszentmártonba kihallgatásra. A kivégzés a faluba vezető, Nyárádszentmárton felőli főút és a vadadi bekötőút kereszteződése környékén történt, ott, ahol ma egy vaskorlátú híd áll. A szekusok által a lelövésről készített jegyzőkönyv szerint: éjjel fél egy és kettő között Kiss István fellökte az őt kísérőket s elkezdett szaladni a nádas felé. Ekkor megállásra szólították fel. Majd többször utána lőttek. Körülbelül 20 métert tett meg, amíg lelőtték. Az eset a főúttól mintegy 200 méterre történt. Így szól a jegyzőkönyv, amit nyilván hamisítottak. Ugyanis a megkínzott ember akkor már képtelen lehetett szaladni. Holttestét soha nem sikerült megtalálni, valahol a megyei út közelében nyugszik.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!