Súlyosan megsérült egy kovásznai kerékpározó férfi a marosvásárhelyi Szent György-téren.
2014. május 20., 13:422014. május 20., 13:42
2014. május 20., 13:432014. május 20., 13:43
Súlyos közlekedési baleset történt kedden délelőtt a marosvásárhelyi Szent György-téren. Amint a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, Andreea Poptól megtudtuk, a balesetet egy Dacia személygépkocsi 33 éves figyelmetlen marosvásárhelyi vezetője okozta, aki anélkül nyitotta ki az álló járműve bal oldali első ajtaját, hogy megbizonyosodott volna arról, ezt biztonságosan megteheti.
Egy mögötte kerékpárral érkező 33 éves Kovászna megyei férfi már nem tudta kikerülni a hirtelen nyíló ajtót, így az ütközés következtében átesett az út belső sávjára, ahol egy 49 éves pókakeresztúri férfi által vezetett teherautó ütötte el. A kerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett.
A balesetet követően forgalomkorlátozást rendeltek el, ugyanis a Szent György utcában a főtér felé vezető mindkét sávot le kellett zárni a helyszínelő közlekedésrendészek, valamint a mentősök miatt.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
Elpusztult őzet távolítottak el a Marosból a tűzoltók kedden délelőtt Marosvásárhelyen.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
szóljon hozzá!