
Fotó: Boda L. Gergely
Akkor diszkriminálnák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a magyar diákokat, ha lehetővé tennék az anyanyelvű gyakorlati oktatást – jelentette ki hétfőn Bukarestben Leonard Azamfirei.
2013. július 08., 16:202013. július 08., 16:20
2013. július 09., 09:302013. július 09., 09:30
Az intézmény rektora az Országos Diszkrimációellenes Tanács (CNCD) tagjai előtt azzal érvelt, hogy ily módon a magyar végzősök csak Hargita és Kovászna megyében vagy az anyaországban tudnának elhelyezkedni, ami óriási hátrányt jelentene számukra. Amikor az anyanyelvű gyakorlati oktatás ellen szólt, a rektor egy példát is felhozott. Mint mondta, az ő ötödéves magyar diákjai közül egyesek még mindig nem beszélik jól az állam nyelvét. Azamfireit egyébként a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), valamint az RMDSZ feljelentése kapcsán hallgatta meg a CNCD. A tavasszal a civil szervezet, a hét végén az érdekvédelmi szövetség panaszolta be az egyetemeket akkreditáló Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóságot (ARACIS) mivel az – a vásárhelyi egyetem vezetőinek a kérésére – írásban rögzítette, hogy a kórházakban az orvostanhallgatók csakis románul kommunikálhatnak a páciensekkel. Noha Leonard Azamfirei elmondta, hogy semmi ellenvetése az ellen, hogy a magyar diákok magyarul beszéljenek a magyar betegekkel, mind az ARACIS, mind a MOGYE képviselője a beadvány elutasítását kérte. A minőségbiztosítási hatóság egy uniós irányelvre hivatkozott, amely szerint a befogadó ország nyelvét kell ismerni, ha valaki egy szakmát akar gyakorolni valamely EU-tagállamban.
Azamfirei szerint a hétfői, újabb összecsapás „a zajt csapok, tehát létezem” címet viselő szappanopera újabb része volt, melyben az egyik oldalon az egyetem áll, a másikon meg olyanok, akiknek semmi közük az egyetemhez, de szeretnék felhívni magukra a figyelmet. Azon túl, hogy a marosvásárhelyi egyetem rektora megkérdőjelezte a RMOGYKE perképességét és azt állította, hogy a panaszosok kifutottak az egyéves határidőből, leszögezte, hogy ő a magyar diákok érdekeit képviseli, amikor a román nyelvű gyakorlati oktatáshoz ragaszkodik. Ezzel szemben az államnyelv kizárólagossá tételét a panaszosok a magyarsággal szembeni diszkriminációnak tekintik. Ugyanakkor úgy vélik, az ARACIS határozata nem csak a magyar nyelvű orvosi képzést lehetetleníti el, de a magyar betegek helyzetét is nehezíti, illetve jogaikat csorbítja.
Az anyanyelvű képzésért küzdő marosvásárhelyi egyesület jogi képviselője, Kincses Előd elmondta, az a 14 ezer romániai orvos, aki az utóbbi években elhagyta az országot és a világ különböző tájain érvényesül és elismerésnek örvend, nem az egyetemen tanulta meg a befogadó országának a nyelvét. Viszont, ha anyanyelvén elsajátította a tananyagot, utólag sokkal könnyebben megtanulhatta az adott nyelv szakterminológiáját. A RMOGYKE ügyvédje hozzátette: nem igaz, hogy a magyar tagozat előadásain nem tanítanák a román szakterminológiát. Szerinte az egyetem román többségű szenátusa a magyar orvosképzés elsorvasztása érdekében gátolja a magyar gyakorlati oktatás újraindítását és a magyar tagozat intézményen belüli önállósulását, amit egyébként az oktatási törvény is előír. „Ha nincs magyar gyakorlat, akkor nincs elegendő magyar tanársegéd, és nem lesz elegendő professzor sem. Ha meg nincs elegendő magyar professzor, egy idő után a teljes magyar tagozat eltűnik” – magyarázta Kincses. A marosvásárhelyi ügyvéd szerint eddig mind a politikai, mind a jogi eszközök hatástalannak bizonyultak a MOGYE-ügyben. Most már csak azt lehet remélni, hogy a CNCD legalább erkölcsi téren igazságot szolgáltat és kimondja: diszkrimináció megtiltani a magyar orvostanhallgatóknak, hogy anyanyelvükön szóljanak a magyar betegekhez.
A másfélórás meghallgatást követően Asztalos Csaba, az Országos Diszkrimációellenes Tanács elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy az ügy bonyolultságára való tekintettel a CNCD döntése csak augusztus második felére várható. Asztalos azt szeretné, ha a testület mind a kilenc tagja visszatérne szabadságáról és a jelentés alapos áttanulmányozása után szavazna.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!