
Lezárult a területalapú támogatások kérvényei elfogadásának végső határideje a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) összes kirendeltségénél. Maros megye az első tizenöt között kapott helyet a legjobban teljesítők rangsorában.
2014. június 19., 14:192014. június 19., 14:19
Az APIA központi szervei elkészítették az összesítő kimutatást a támogatási igénylések leadásáról. Ennek értelmében országos szinten március 3. és június 10. között 1 025 772 kérvényt regisztráltak, ami 9 926 240,72 hektárra vonatkozik. Amint az APIA központtól értesültünk, a „legjobban teljesítő” megyék: Temes, Konstanca, Dolj és Teleorman, ezekben egyenként félmillió hektár körüli területre kértek támogatást a farmerek. Természetesen ezeket a számokat a megyékben rendelkezésre álló termőterület nagyságának függvényében kell szemlélnünk, hiszen köztudomású, hogy a földalapú SAPS-támogatás (Single Area Payment Scheme) mára már annyira ismertté – és elérhetővé – vált, hogy aki csak teheti, él a támogatásigénylés lehetőségével.
Az első szakaszban – március 3. és május 15. között – minden kötöttség nélkül lehetett igényelni a támogatást, akik késlekedtek valamilyen okból, még benyújthatták kérvényeiket május 16. és június 10. között, azzal a feltétellel, hogy minden késedelmi nap miatt egy százalékot vesztettek a megítélt összegből. Június 11-től viszont már semmilyen magyarázattal nem fogadnak el támogatás igénylési iratcsomót.
Maros megyében jók az eredmények. Az APIA megyei kirendeltségének vezetője, Ovidiu Daniel Săvâşcă elmondta, a megyében 30 760 területalapú támogatási igénylést nyújtottak be a farmerek, ennek alapján az ország első tizenöt megyéje közé tartozunk. Ami az igénylések struktúráját illeti, az igazgató elmondta: „Egészséges trend van kialakulóban nálunk. A támogatást kérelmezők száma csökken, a szubvenció tárgyát képező területek növekednek. Ez a fordított arány azt jelenti, hogy a termőterületek tagosodnak, a tulajdonosok valamilyenképpen összevonják (akár úgy is, hogy bérbe adják) a területeket, s ez mindenképpen hasznos tendencia. Az idősebb, földet művelni már nem tudó személyek bérleti szerződéssel olyanoknak adják át használatra a szántóföldjeiket vagy legelőiket, akik képesek azokon dolgozni. Ez az a helyzet, amikor mindenki jól jár, s a tagosodás elve is megvalósulni látszik” – mondta el a kirendeltség vezetője.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
szóljon hozzá!