Az autista gyerek is gyerek, bár más

A múlt heti Iskola másként program keretében Nyárádszeredában is rávilágítottak az autizmusra, a másságra, az elfogadásra.

Gligor Róbert László

2013. április 10., 18:282013. április 10., 18:28

2013. április 10., 18:552013. április 10., 18:55

Csíki Levente nyárádgálfalvi szülő kezdeményezésére került be a heti iskolai programba a fogyatékkal élő gyerekek megismerése, a másság elfogadása. Levente fiáról, Alpárról négyéves korában derült ki, hogy autista. Nagyon nehéz volt a gyerek szociális integrálása, ezért csak nyolcéves korában került iskolába. Addig a nyárádszeredai napközi otthonba járt, ahol Balogh Judit és Kádár Ilona óvonők nagy-nagy türelemmel nevelték. Az első osztályt a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskolában kezdte immár három éve, ahol a normál oktatásban vesz részt, emellett kisegítő pedagógus is foglalkozik vele. Csíki Levente és négy más szülő négy évvel ezelőtt létrehozták és bejegyezték Marosvásárhelyen a For Autism Egyesületet, amely ezzel a  fogyatékkal élő személyek problémáival foglalkozik.

Olyan mint a többi, de más

A autista világnap adta az ötletet, hogy az egyesület múlt héten Nyárádszeredában is programot szervezzen. A 3. osztályosok körében tartott programban Máthé Delénke tanítónő tartott kisfilmekkel tarkított előadást a gyermekeknek az autizmusról, hogy milyenek ezek a gyerekek és hogyan sikerül az ő társadalmi beilleszkedésük. Ezután Csíki Levente szülő tartott vetített előadást Alpár gyerekkoráról. Ebből az osztálytársak megtapasztalhatták, hogy Alpár is ugyanolyan gyerek, mint ők, ugyanúgy játszik, öltözködik, megünnepli szülinapját. Sikerült arra is rámutatni, hogy különböző helyzetekben miként viselkedik. Az osztálytársak feloldódtak, rengeteg kérdéssel álltak elő, mint például, hogy Alpár tud-e úszni, fél-e valamitől, hogyan él otthon. Örvendetes, hogy a foglalkozás után – amelyen természetesen az érintett osztálytárs nem vett részt – sokkal elfogadóbbnak, megértőbbnek viszonyultak Alpárral szemben. Ezért köszönet illeti a gyerekkel fogalalkozó pedagógusok mellett az osztályársakat, szülőket és az iskola vezetőit, amiért ezt a gyereket befogadták és integrálását segítették. Ez az első ilyen eset iskolai keretek között a vidéken – nyugtázza némi elégedettséggel Csíki Levente.

A nap keretében a harmadikos és negyedikes gyerekek számára rajz-és fogalmazásversenyt is szervezett a For Autism egyesület. Szép munkák születtek, amelyeket a jövő héten értékelnek és díjaznak majd, míg a foglalkozások végén minden gyerek az autizmust jelző kék színű léggömböt kapott ajándékba.

Milyen az autista gyerek?

Csíki Levente és felesége szerencsére hamar el tudta fogadni, hogy gyereküknek együtt kell élnie ezzel a fogyatékkal. Mivel van egy kisebb, hétéves gyerekük is, különbséget tudnak tenni az egészséges és a fogyatékkal élők között. Nem könnyű dolog, de megpróbálnak mindenben segíteni Alpárnak, hogy beilleszkedjen a környezetébe, és felnőtt korára legalább olyan értelmi szintet érjen el, hogy el tudja látni önmagát és aktív tagja lehessen a társadalomnak. Van rá esély – mondja halkan Levente, aki ezúttal is köszönetet mond a marosvásárhelyi Gecse Dániel Alapítvány munkatársának, Farkas Rozália gyógypedagógusnak, aki már közel hat éve foglalkozik Alpárral. A különböző terápiák mellett a gyerek normál oktatásban vesz részt az iskolában, hogy elsajátíthassa az alapvető ismereteket. Természetesen differenciált módon foglalkozik vele a tanítónő, ezenkívül hetente kétszer Ráduly Gizella kisegítő pedagógus dolgozik vele, a tanulási nehézségek leküzdésében és a szociális kapcsolatok építésében van a gyerek segítségére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés