Az elmúlt két évtizedben leszoktatták a magyar közösséget arról, hogy kifejezze akaratát, márpedig a tévesen önként feladott utcát vissza kell foglalnunk és élnünk kell ezzel a demokrácia adta lehetőséggel – fogalmazott a március 10-én Marosvásárhelyre tervezett autonómiatüntetés kapcsán Sánta Imre bikfalvi lelkész.
2013. február 27., 15:582013. február 27., 15:58
2013. február 27., 16:042013. február 27., 16:04
A Székely Szabadság Napja, a március 10-ei esemény gyakorlatilag a tavaly november 24-ei sepsiszentgyörgyi tüntetés folytatása – jelentette ki szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Sánta Imre (a lenti fotón).
„A \'90-es években utcára vonultunk a jogainkért, több székelyföldi településen ezrek, tízezrek gyűltek össze. Az elmúlt húsz évben viszont leszoktattak erről, és folyamatosan azt hallottuk, hogy majd a politika elvégzi a munkát. Elfelejtettük, hogy a közösség akaratának kinyilvánításához erre van szükség, ez a módja és ez az eszköze, és íme, az Európai Unióban voltak, vannak nemzetek, amelyeknek sikerült. Nekünk miért ne sikerülne? Vissza kell foglalnunk az utcát, ha eddig tévesen, önként feladtuk. Egy nagy lépésre van szükség, nem kis, apró lépésekre, és erősítsük egymást a hitünkben”– fogalmazott a Demokráciaközpontban tartott sajtótájékoztatón a bikfalvi lelkész.
Autóbuszok országszerte
Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke, Portik Vilmos (fotón jobbra) elmondta, március 10-én a néppárt 23 autóbuszt indít Marosvásárhelyre az ország különböző pontjairól, további tíz busszal pedig a Maros megyeieket hozzák a megyeközpontba a Székely Szabadság Napján: Szovátáról két autóbusz indul, egyik a Küküllő-, másik a Nyárád-mentén ér Marosvásárhelyre, valamint Nyárádgálfalváról, Nyárádszeredából, Szászrégenből, Dicsőszentmártonból és Segesvárról is indítanak járműveket. Az eseményt 1000 plakáton hirdetik Maros megyében, és 2000-en Hargita és Kovászna megyékben, továbbá terítik a Székely Nemzeti Tanács szórólapjait is. „Azt tudjuk, hogy az RMDSZ hivatalosan nem vesz részt, ennek a kijelentések pedig az a célja, hogy zavart keltsen a marosvásárhelyi magyarokban. Bízom abban, hogy sok olyan személy is eljön, aki egyébként az RMDSZ-szel szimpatizál, de az autonómia kérdésében fontosnak tartja, hogy kinyilvánítsa a véleményét. Vigyázunk majd arra, hogy egy tömbben maradjunk, hiszen elképzelhető, hogy lesznek provokátorok, akiknek az lesz a dolguk, hogy eltérítsék a rendezvényt” – fogalmazott Portik Vilmos.
Nincs B-terv, csak az autonómia
A Néppárt székelyföldi alelnöke, Papp Előd kijelentette: Románia régiós átszervezése kapcsán az egyetlen elfogadható megoldás az önálló Székelyföld létrejötte, Marosvásárhely székhellyel, a legközelebbi európai modell pedig a dél-tiroli.
A Néppárt országos elnöke, Toró T. Tibor (fotón balra) hozzátette, az autonómiára még nincs megoldás, a március 10-ei rendezvény célja pedig az, hogy egyrészt ráirányítsák a bukaresti törvényhozás figyelmét: „B-terv nincs, ebből nem engedünk, amíg ez nincs, addig nem lesz társadalmi béke”. Másrészt, hogy a nemzetközi közvélemény figyelmét is felhívják a közakarat felmutatásával, kinyilvánításával. „Más elképzelés téves, mert politikai eszközökkel nem oldották meg a közösség problémáját. Azok utasítják el a részvételi demokrácia formáját, akik \'90 óta a parlamentben ülnek, méghozzá úgy, hogy 2009-ben, amikor rövid időre az RMDSZ nem volt kormányon, akkor Csíkszeredában ők szerveztek tömegtüntetést. Akkor rendben volt, most pedig diverzió, felesleges zavarkeltés? Ezzel el akarják bizonytalanítani a közösséget, a hamis hangok eltorzítanák a harmóniát” – mondta Toró T. Tibor.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!