„Rászerveznek” a forgatagra

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A marosvásárhelyi városháza nem hivatalos honlapján, a www.tirgumureseanul.ron jelentették be: augusztus 30. és szeptember 1. között, a Vásárhelyi Forgataggal egy időben a Ligetben megszervezik az Együtt-Împreună kétnyelvű rendezvényt, amelynek fénypontja az Edda-koncert lesz.

Simon Virág

2013. augusztus 25., 16:412013. augusztus 25., 16:41

2013. augusztus 25., 17:452013. augusztus 25., 17:45

A maréknyi önkéntes mellett egy hivatalos szervezet is áll, a Mioriţa Kulturális Szervezet, amely eddig néptánctanítással és népdalfellépések szervezésével foglalkozott. A román nyelvű hírportálon csak egy rövid hír szól az eseményről, ám a Facebook-oldalukról kiderül, hogy a háromnapos eseményen azok az együttesek – Direcţia 5, Edda – lépnek fel, amelyeket a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal ingyen felajánlott a Vásárhelyi Forgatag szervezőinek, amikor még arról tárgyaltak, hogy az első magyar napokat a Ligetben tartsák. Az Edda mellett fellép a marosvásárhelyi Autostop és a csíkmadarasi néptáncosok is.

Ki fogja kifizetni az Eddát?

Az időpont és a fellépő együttesek egy részének „véletlen” egybeesése ellenére, a Székelyhon megkeresésére a városháza sajtósa, Ioan Chiorean határozottan azt állította, hogy nem a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal az esemény szervezője, támogatója. „A Mioriţa szervezet már korábban engedélyt kapott arra, hogy a Ligetben augusztus 30-án, pénteken eseményt szervezzen. Amikor megtudták, hogy szombaton és vasárnap is szabad lesz a helyszín, akkor kérték, hogy hosszabbíthassák meg a rendezvényüket” – mondta a városháza illetékese. Az Edda fellépése kapcsán Ioan Chiorean azt nyilatkozta, hogy mivel a városháza nem akarta egyoldalúan felbontani a szerződést, átadta ezt és az azzal járó kötelezettségeket a Mioriţă szervezetnek. A Székelyhon többször rákérdezett, hogy akkor ezt azt jelenti, hogy az Edda  fellépését a Mioriţa Kulturális Szervezet fogja kifizetni? Erre konkrét választ nem kaptunk. Ioan Chiorean azt ígérte, hogy hétfőn fog választ adni arra a kérdésünkre is, hogy az Együtt-Împreună háromnapos rendezvényt támogatják-e a helyi költségvetésből és ha igen mennyivel.

Visszatér Hajdú Győző találmánya?

Megkeresésünkre a Vásárhelyi Forgatag szervezője, Portik Vilmos megerősítette, hogy a polgármesteri hivatallal folytatott tárgyalások során a Direcţia 5 és az Edda együttesek ingyenes fellépését biztosította volna a polgármesteri hivatal. „Az Együtt-Împreună elnevezésű rendezvény Hajdú Győző idejében volt, s nem szeretném, ha ezt a szellemiséget most ismét visszahoznák Marosvásárhelyre. Azt gondolom, hogy a Vásárhelyi Forgatagra rászervezett, kétnyelvűnek kikiáltott rendezvény képmutató, rosszindulatú és álságos. Egyetlen célja az, hogy megossza a marosvásárhelyi magyarságot. Kiderül, hogy ez sikerül-e neki, mi reméljük, hogy nem” – mondta Portik Vilmos, akitől azt is megtudtuk, hogy az Edda-koncert megszervezésében egy marosvásárhelyi magyar ember segített a városházának, és az együttest nem tájékoztatta a valós helyzetről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben
2025. május 01., csütörtök

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra

Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.

Kockás pléd és miccs helyett repjegy és wellness-központ majálisra
2025. április 30., szerda

Hétvégén is kibocsátják a személyi igazolványokat Marosvásárhelyen

Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Hétvégén is kibocsátják a személyi igazolványokat Marosvásárhelyen