
Fotó: Boda L. Gergely
Méltósággal ünnepelte első „hazai” Szent István-napját a marosvásárhelyi magyarság a Keresztelő Szent János-plébánia udvarán augusztus 20-án.
2013. augusztus 21., 15:542013. augusztus 21., 15:54
2013. augusztus 21., 16:022013. augusztus 21., 16:02
Először rendeztek ünnepséget augusztus 20-án Marosvásárhelyen. A főtéri Keresztelő Szent János-plébánia udvarán a szervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a székely és a magyar lobogók hirdették, hogy ünnepel a magyarság. Vörösmarty Mihály szavaival: A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek.
Az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke, Cseh Gábor beszédében Petőfi Sándor szavait idézte, aki 164 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen kijelentette: Bizony mondom, győz most a magyar. „Azt kérem a Fennvalótól, hogy adja vissza Marosvásárhely magyar közösségének régi méltóságát, azoknak, akik a múltról emlékeznek, a jelenről gondoskodnak és a jövőről álmodnak” – szólt a tömeghez Cseh Gábor.
Szent István augusztus 15-ét tartotta a nemzet fő ünnepének, és 1038-ban ezen a napon halt meg. Augusztus 20-ra Szent László „tette át” az ünnepet, hiszen 1083-ban ezen a napon avatták szentté I. István királyt. „Erre a napra készült el az első kenyér az új búzából, a kenyér pedig az élet, a megélhetés, a nemzeti összetartozás jelképe. Együtt a történelmi egyházaink, együtt a nemzet. Egy cél és egy akarat vezényeljen, legyen testvére magyar a magyarnak. Itt az idő, most vagy soha” – mondta az EMNT elnöke.
A rendezvényen résztvevők megtekinthették a Szent Korona másolatát, amelyet Szabó Albert amatőr képzőművész készített az államalapítás milleniumi évfordulójára (és amelyet székelyruhás gyerekek „őriztek”), amikor az egri érsek is megáldotta; valamint Hunyadi László szobrászművész Szent István-szobrát. Fellépett a backamadarasi Kincses néptáncegyüttes, Diós Borbála Brigitta népdalénekes, Kilyén Ilka Magyar örökség-díjas és Ritziu Ilka Krisztina színművészek, valamint Szabó Előd énekes, aki a piros szívről, a fehér hóról és a zöld levélről énekelt.
Maros megye több mint 25 kilogrammos kenyerét Tőkés Tibor világbajnok pékmester készítette. 42 éve van a pályán, mesteri címét Magyarországon szerezte, a Párizsban háromévente megrendezett világbajnokságon pedig kétszer lett aranyérmes. 22 év után tavaly tért haza Marosvásárhelyre. A nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret a történelmi egyházak (Oláh Dénes római katolikus, Nagy László unitárius, Papp Noémi evangélikus, Dénes Előd református, Kecskés Csaba unitárius lelkész) képviselői áldották meg, a rendezvény pedig a Székely Himnusz és a nemzeti ima eléneklésével ért véget. „Reméljük, jövő évben a főtéren találkozhatunk” – búcsúzott Jancsó Antónia műsorvezető.
Köszönet
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete köszönetét fejezi ki mindazoknak a polgároknak, akik augusztus 20-án a Keresztelő Szent János-plébánia udvarán a Szent István-napi ünnepséget jelenlétükkel megtisztelték. Ugyanakkor külön köszönetünket szeretnénk kifejezni a magyar történelmi egyházak képviselőinek, a Keresztelő Szent János-plébánia munkatársainak, a fellépő művészeknek, Tőkés Tibor pékmesternek és segédeinek, valamint Hunyadi László szobrászművésznek és Szabó Albert amatőr képzőművésznek. A méltóságteljes ünnepléssel gondolatban megfoghattuk egymás kezét és egy cél és akarat vezényelt mindannyiunkat – áll Cseh Gábor szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!