„Belefulladhatunk” a hulladék-illetékekbe

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Nem valószínű, hogy a közeljövőben Maros megye minden településén egységes lesz a hulladékgazdálkodási rendszer, ami azt is jelenti, hogy az ár sem válik egységessé. Egyelőre úgy tűnik, Marosvásárhelyen halmozódnak a szemétmenedzsmenttel kapcsolatos illetékek.

Gáspár Botond

2013. november 26., 13:402013. november 26., 13:40

2013. november 26., 14:192013. november 26., 14:19

A marosvásárhelyi tulajdonosi társulások elnökeit hívták találkozóra kedden délelőtt a közigazgatási palota nagytermébe, hogy ismertessék a megyei integrált hulladékmenedzsment-rendszert, illetve az ezzel kapcsolatos kérdésekre válaszoljanak a projekt vezetői. A kétnyelvű kommunikációs kampány (a szórólapok, plakátok, bannerek, tájékoztató és ismertető anyagok mindegyike elkészült román és magyar nyelven is) idén májustól novemberig zajlott, a médiajelenlét mellett táborokat, játékokat és versenyeket, személyes felvilágosítást tartottak – tudtuk meg a konzultáns cég képviselőitől.

Helyi helyett megyei szinten

Az Európai Unió által támogatott, a megyei önkormányzaton keresztül kivitelezett, 45 millió euró értékű beruházásról Radu Spinei projektfelelős elmondta, bezárták a megye összes nem EU-konform hulladéktárolóját, Kerelőszentpálon pedig megépítették az újat, amely húsz évre megoldja a megye szemétgondjait.

„Beszereztük a szelektív gyűjtéshez szükséges óriáskonténereket, amelyeket kiosztottunk a helyi önkormányzatoknak, a szétosztás az ő feladatuk. Ezekbe a műanyag, a papír és az üveg kerül, a háztartási hulladék az nem szemét, hanem értékesíthető energia-nyersanyag” – fogalmazott Radu Spinei, majd ismertette a rendszer működési elvét, amelyet 2014-től ültetnek gyakorlatba. „A lényeg az, hogy nem helyi, hanem megyei szinten fogják kezelni a hulladékot. Nem a tulajdonosi társulások elnökei kell majd begyűjtsék az illetékeket, hanem a helyi önkormányzatoknál kell befizetni. Nem fogják mindenhonnan elszállítani a szemetet, csak a kijelölt gyűjtőpontokról” – foglalta össze a konzultáns cég nevében Vasile Pintilie, Radu Spinei pedig hozzátette: a fő felelősség a megyei önkormányzaté lesz, ők írják ki a versenytárgyalást a szemétbegyűjtésért felelős szolgáltató kiválasztására.

Párhuzamos beruházások

„A megyei tanács nem szólhat bele a helyi önkormányzatok és a szemétszállító cégek között megkötött szerződésekbe, amelyeket vagy felbontanak, vagy meg kell várni, amíg lejárnak. Marosvásárhelyen például 2016-ig szól, és nem hinném, hogy azelőtt felbontanák. Ahol nem lehet felbontani, ott az egyezmény lejártáig érvényben maradnak a megszabott árak” – ismertette Radu Spinei. Megtudtuk, a projektben meghatározott ár – 2014-ben városon 8,28 lej fejenként évente, vidéken pedig 3,65 lej – a teljes szolgáltatásra (szállítás, válogatás, feldolgozás, tárolás, újrahasznosítás) vonatkozik, s ahol érvényben maradnak a jelenlegi szerződések, ott gyakorlatilag mindkét illetéket ki kell fizesse a lakosság. Marosvásárhely alpolgármestere, Ionela Ciotlăuş szerint a csütörtöki tanácsülésen dönt a testület arról, hogy elfogadnak-e egy újabb, havi 12 lejes lakrészenkénti illetéket, amit a szemétbegyűjtő-rendszer felújítására fordítanának. Elmondta, a tavaszi és az őszi nagytakarításokkal együtt a köztisztasági illeték jelenleg 42 lej, ehhez még hozzájön a havi 4 lejes szemétviteli díj – valamint az új, egységes (a projektbeli) illeték.

A társulási elnökök közül többen elmondták, a földalatti szeméttárolók létrehozása is nagyon jó ötlet, mert csökkenne a guberálók száma és az utánuk maradó szemét mennyisége, ezek ára azonban egyenként 10 ezer euró, ráadásul nincs is annyi hely, amennyi kellene, valamint ezek ürítésére új eszközökre van szükség. Hasonló találkozókat november 27-én Szászrégenben, november 28-án Segesváron, november 29-én pedig Dicsőszentmártonban rendeznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés