„Baráti” társalgásra várják Tőkést

Mindössze egy barát kíséretében jelenhet meg november 20-án a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbírósága előtt Tőkés László – szögezte le a testület elnöke Ionel Haiduc, aki a volt püspök ügyvédjének, Kincses Elődnek válaszolt levélben.

Szucher Ervin

2013. október 31., 15:212013. október 31., 15:21


A replika a marosvásárhelyi jogász levelére szólt, amelyben Kincses a becsületbíróság tudomására hozta a Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületének (UNBR) állásfoglalását. E szerint törvénytelenséget követ el a becsületbíróság, ha nem teszi lehetővé, hogy Tőkés Lászlót ügyvédje képviselje a testület november 20-i ülésén. A testület az 1995/51-es ügyvédi törvény 3. szakaszára hivatkozva rámutat, hogy semmisnek nyilvánítható bármely olyan döntés, melyet a védekezési jogtól megfosztott egyén ellen hoztak.

„Ezek után, november 20-án újból megjelenek a becsületbíróság előtt” – nyilatkozta érdeklődésünkre Kincses Előd, a EP-képviselő választott ügyvédje. A jogász, akit egyszer már kiutasítottak a testület üléséről, arra is emlékeztetett, hogy nemcsak az ügyvédi törvény, hanem az alkotmány is szavatolja a védelemhez való jogot.

Könnyen megeshet, hogy Kincses Előd másodjára is potyára utazik a román fővárosba, hisz Haiduc szerint a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend afféle klubként működik, amelynek ülésein csak a tagok vehetnek részt. A becsületbíróság elnöke azt javasolja Tőkésnek, hogy hívjon magával egy olyan barátot, aki az érdemrend birtokosa.

Lapinformációink szerint az egyetlen magyar nemzetiségű személy, aki az érdemrend többi tagjai előtt is síkra szállt az EP-képviselővel vívott hadjárat ellen, Eckstein-Kovács Péter nem kíván beavatkozni az ügybe.

George Florea, az UNBR elnöke érdeklődésünkre korábban kifejtette, hosszas pályafutása alatt nem emlékszik arra, hogy Romániában valakinek is megtiltották volna a védekezéshez való jogot. Kincses Előd azok után fordult az ügyvédi kamarák egyesületéhez, miután szeptember 26-án az érdemrend becsületbíróságának tagjai nem akarták őt meghallgatni és csak annyit üzentek ki a folyósóra, hogy a következő ülésen, október 11-én a bepanaszolt személyesen védje meg magát. Ez alkalommal viszont sem Tőkés, sem Kincses nem utaztak el Bukarestbe, így a bizottság november 20-ra tűzött ki újabb terminust.

A bizottság egyik tagja, Gabriela Vrânceanu-Firea kijelentette, hogy az érintett távolmaradása sem jelent különösebb gondot a becsületbíróság számára, hisz a távollétében is meghozhatják a döntést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés